Napi 3 hazugságot is mondhat egy tizenéves. A korosztály jó háromnegyede pedig rendszeresen füllent, állítják a témát kutató szakértők. A kicsi gyerekek és az idősek hajlamosak a legkevesebbet hazudni egy 2015-ös tanulmány szerint, amely a teljes emberi élettartam során vizsgálta az emberek hazugsághoz való viszonyát.

A tizenévesek érzelmi szabályozása, impulzuskontrollja még fejletlen, ezért is kényszerülnek a veszekedés, büntetés, egyéb negatív következmények, vagy a függetlenségük tágítása céljából hazudni. Ha a felnőtt még többet kontrollál, vallat, még többet veszekszik vagy keményebben büntet, akkor számíthat arra, hogy még többet fognak neki hazudni, és átverik, mint azt a bizonyos döglött lovat a palánkon.

A Science Direct egy 2015-ös kutatási publikációja ihlette a cikket, amely Nancy Darling professzor kutatásaira alapult, aki a tizenévesek hazugságmintáit több mint húsz évig tanulmányozta. Vizsgálati alanyai 10 és 24 év köztiek voltak (tehát nem csak kamaszok, hanem fiatal felnőttek is), a legkülönbözőbb kultúrájú országokban éltek, az USA-tól a Fülöp-szigetekig, de volt olasz vagy ugandai is a megkérdezettek közt.

A professzor három fő típusát azonosította ezeknek a kamaszkori füllentéseknek:

Elhallgatás: ez valójában nem hazugság, inkább a szülő figyelmének elterelése azokról a témákról, amelyről a kamasz nem szívesen beszél.
Részleges elhallgatás: amikor a tini bizonyos kulcsinformációkat hallgat el, amely fontos volna a történet valódi megértéséhez. (Nem fontos infók elhallgatása nem számít hazugságnak)
Kamu: amikor bizony nem valós állításokat tesz az illető. A kutató szerint ez ritkább, mint az elhallgatás, de a félrevezetés az, ami igazán pusztító hatású a szülő-gyerek kapcsolatban.

Az elhallgatás/bevallás stratégiáiról készült egy frissen publikált kutatás is, ahol hangsúlyozták: egyfajta személyiségfejlődést is jelezhet, ha valaki utólag elmondja, milyen „tiltott” vagy nem helyeselt cselekedetben vett részt, amiről hallgatott korábban. A makacsul fenntartott, vagy növekvő hazugságtömeg azonban csökkentheti a tizenéves önértékelését, és akár depresszióhoz is vezethet.

Az amerikai tinikről kétévente készül egy felmérés 20 ezer fiatal bevonásával, aminek fő témája a csalás és hazugság. A megkérdezett tinik nagy része egyetértett azzal az állítással, hogy az igazság és egyenesség nagyon fontos a személyes kapcsolatokban.

De mégis hazudnak: hogy kikeveredjenek valami kínos helyzetből, hogy megtehessenek valamit, ami számukra tilos vagy veszélyes, ha úgy érzik, hogy szüleik szabályai igazságtalanok, illetve úgy érzik, hogy a megtenni kívánt dolog semmi, de semmi rosszat nem okozhat. De oka lehet a hazugságnak a titok megtartása, mások érzelmeinek kímélése, és ami a fő:

a titkok és hazugságok bizony részei annak az útnak, amely a függetlenség és autonómia kiépítéséhez, szóval a felnövéshez vezet.

A tizenévesek ugyanis maguk akarnak választásokat és döntéseket. Többek közt arról, mire költik a rendelkezésükre álló pénzt, kiket választanak barátnak, milyen tevékenységekben vesznek részt (amiben sajnos benne lehet az alkoholfogyasztás, dohányzás és hasonlók is), de önállóan akarnak a szerelmi életükben is cselekedni, sőt! - még a házi feladat elkészítésében is. És ha állandóan felügyelet alá akarják őket helyezni, hazudni fognak.

És hazudhatnak az önpusztító szokásokról, vagy másról is. Hazudnak a kortársaiknak is – például abból a célból, hogy egy hamis személyiséget mutassanak a többiek felé. Hazudnak a szülőknek, ha úgy érzik, csalódást vagy dühöt okoznának – ezért nem beszélnek a rossz jegyekről, a bántalmazásról, vagy a közösségben érzett szorongásukról sem. A hazudozás önmagában még nem valamiféle mentális diagnózis vagy „viselkedészavar” ebben a korban, de lehet tünete más mentális problémáknak. (De nem feltétlenül az.)

A szülő egyébként gyakran visszajátszik, elhiszi azt, amit el akar hinni. „A tizenévesek isznak, de az én gyerekem nem iszik”. „A többiek korán kezdik a szexuális életet, de az enyém nem érdeklődik még ilyesmik iránt”. – A tinédzser nem akarja, hogy a szülő csalódást éljen meg, és jóformán a kedvéért hazudik. A kinézetéről ma már kevésbé kell – a hetvenes-nyolcvanas években kamaszok sokszor csak a barátoknál öltöztek át, a szülői házból még illedelmes jókislány-jókisfiú ruhákban startoltak. Aztán a földszinti lakásban jöhetett a szűk farmer, a babos kendő, a kölcsönkért bőrgatya és a többi, a koromfekete sminkkel és társaival együtt.

Nem túl meglepő, hogy az elfogadó és támogató családok gyerekei kevesebbet hazudtak, sőt sokszor kevesebbet is keveredtek bajba vagy vettek fel ártalmas szokásokat. A túlkontrolláló szülők azonban meglepően védtelenek voltak az átverésekkel szemben, a végeredmény pedig a bizalom elvesztése (ha volt egyáltalán) és a hazugságok áradata lett. Egyéb következményekről nem is beszélve.

A kutató mindenesetre azt tanácsolja a szülőknek:

Légy elérhető és érdeklődő (mutass érdeklődést, bármit akarnak megosztani veled, és várd ki az időszakot, amikor a gyerek laza és könnyebben megnyílik)
Legyenek a játékszabályok tiszták, de általában az elfogadás legyen erősebb (a büntetés, düh, kioktatás szinte magára húzza a hazugságot) A tiszta határhúzás és a józan ésszel belátható következmények valamiféle egészséges struktúrát jelenthetnek.
Mutassunk példát (a felnőttek az ún. „udvarias hazugságok” bajnokai: minden öt társasági megmozdulásunkból egy ilyen) ha azt látják, füllentéssel eredményesen lehet konfliktust kerülni, akkor bizony rá fognak tanulni ők is
Ne játsszunk „most rajtacsíptelek”! játszmát, amikor egy ideig úgy teszünk, mintha nem vennénk észre a hazugságot, majd sarokba szorítjuk a gyereket. És ne bélyegezzük hazugnak sem. (A tizenévesek az ilyen címkéket hajlamosak „internalizálni”, tehát magukévá tenni)
Értsük meg, mi áll a füllentés mögött. Talán bennünket akarnának kímélni? Bár nem mindig tűnik úgy, a tinédzserek többsége mégis értékeli a szülő véleményét és szeretné az elismerését is kivívni. Időnként bele kell állni szülőként nehéz beszélgetésekbe és helyzetekbe, hogy a kapcsolatunk erősödjön.
A titkok, elhallgatások, füllentések az énhatárokat is jelzik, és a felnőttkori autonómia kialakításának eszközei, bármilyen veszélyesnek is láthatja ezeket egy szülő. Nem tartozik többé minden apura vagy anyura. Ezt bizony szülőként nehéz tudomásul venni.

Vöröskarom

Források:

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0001691815300184

https://www.newportacademy.com/resources/restoring-families/why-do-teenagers-lie/

https://www.rochester.edu/newscenter/when-do-teens-lie-to-their-parents-and-when-do-they-tell-the-truth-574982/

Kamaszkor: titkok és hazugságok, avagy a miért hazudik a tinik 75 százaléka a szüleinek?