„Ha azt akarod, hogy keveset hazudjanak neked, akkor kérdezz keveset, és ne fenyegetőzz.”
Napi 3 hazugságot is mondhat egy tizenéves. A korosztály jó háromnegyede pedig rendszeresen füllent, állítják a témát kutató szakértők. A kicsi gyerekek és az idősek hajlamosak a legkevesebbet hazudni egy 2015-ös tanulmány szerint, amely a teljes emberi élettartam során vizsgálta az emberek hazugsághoz való viszonyát.
A tizenévesek érzelmi szabályozása, impulzuskontrollja még fejletlen, ezért is kényszerülnek a veszekedés, büntetés, egyéb negatív következmények, vagy a függetlenségük tágítása céljából hazudni. Ha a felnőtt még többet kontrollál, vallat, még többet veszekszik vagy keményebben büntet, akkor számíthat arra, hogy még többet fognak neki hazudni, és átverik, mint azt a bizonyos döglött lovat a palánkon.
A Science Direct egy 2015-ös kutatási publikációja ihlette a cikket, amely Nancy Darling professzor kutatásaira alapult, aki a tizenévesek hazugságmintáit több mint húsz évig tanulmányozta. Vizsgálati alanyai 10 és 24 év köztiek voltak (tehát nem csak kamaszok, hanem fiatal felnőttek is), a legkülönbözőbb kultúrájú országokban éltek, az USA-tól a Fülöp-szigetekig, de volt olasz vagy ugandai is a megkérdezettek közt.
A professzor három fő típusát azonosította ezeknek a kamaszkori füllentéseknek:
- Elhallgatás: ez valójában nem hazugság, inkább a szülő figyelmének elterelése azokról a témákról, amelyről a kamasz nem szívesen beszél.
- Részleges elhallgatás: amikor a tini bizonyos kulcsinformációkat hallgat el, amely fontos volna a történet valódi megértéséhez. (Nem fontos infók elhallgatása nem számít hazugságnak)
- Kamu: amikor bizony nem valós állításokat tesz az illető. A kutató szerint ez ritkább, mint az elhallgatás, de a félrevezetés az, ami igazán pusztító hatású a szülő-gyerek kapcsolatban.
Az elhallgatás/bevallás stratégiáiról készült egy frissen publikált kutatás is, ahol hangsúlyozták: egyfajta személyiségfejlődést is jelezhet, ha valaki utólag elmondja, milyen „tiltott” vagy nem helyeselt cselekedetben vett részt, amiről hallgatott korábban. A makacsul fenntartott, vagy növekvő hazugságtömeg azonban csökkentheti a tizenéves önértékelését, és akár depresszióhoz is vezethet.
Az amerikai tinikről kétévente készül egy felmérés 20 ezer fiatal bevonásával, aminek fő témája a csalás és hazugság. A megkérdezett tinik nagy része egyetértett azzal az állítással, hogy az igazság és egyenesség nagyon fontos a személyes kapcsolatokban.
De mégis hazudnak: hogy kikeveredjenek valami kínos helyzetből, hogy megtehessenek valamit, ami számukra tilos vagy veszélyes, ha úgy érzik, hogy szüleik szabályai igazságtalanok, illetve úgy érzik, hogy a megtenni kívánt dolog semmi, de semmi rosszat nem okozhat. De oka lehet a hazugságnak a titok megtartása, mások érzelmeinek kímélése, és ami a fő:
a titkok és hazugságok bizony részei annak az útnak, amely a függetlenség és autonómia kiépítéséhez, szóval a felnövéshez vezet.
A tizenévesek ugyanis maguk akarnak választásokat és döntéseket. Többek közt arról, mire költik a rendelkezésükre álló pénzt, kiket választanak barátnak, milyen tevékenységekben vesznek részt (amiben sajnos benne lehet az alkoholfogyasztás, dohányzás és hasonlók is), de önállóan akarnak a szerelmi életükben is cselekedni, sőt! - még a házi feladat elkészítésében is. És ha állandóan felügyelet alá akarják őket helyezni, hazudni fognak.
És hazudhatnak az önpusztító szokásokról, vagy másról is. Hazudnak a kortársaiknak is – például abból a célból, hogy egy hamis személyiséget mutassanak a többiek felé. Hazudnak a szülőknek, ha úgy érzik, csalódást vagy dühöt okoznának – ezért nem beszélnek a rossz jegyekről, a bántalmazásról, vagy a közösségben érzett szorongásukról sem. A hazudozás önmagában még nem valamiféle mentális diagnózis vagy „viselkedészavar” ebben a korban, de lehet tünete más mentális problémáknak. (De nem feltétlenül az.)
A szülő egyébként gyakran visszajátszik, elhiszi azt, amit el akar hinni. „A tizenévesek isznak, de az én gyerekem nem iszik”. „A többiek korán kezdik a szexuális életet, de az enyém nem érdeklődik még ilyesmik iránt”. – A tinédzser nem akarja, hogy a szülő csalódást éljen meg, és jóformán a kedvéért hazudik. A kinézetéről ma már kevésbé kell – a hetvenes-nyolcvanas években kamaszok sokszor csak a barátoknál öltöztek át, a szülői házból még illedelmes jókislány-jókisfiú ruhákban startoltak. Aztán a földszinti lakásban jöhetett a szűk farmer, a babos kendő, a kölcsönkért bőrgatya és a többi, a koromfekete sminkkel és társaival együtt.
Nem túl meglepő, hogy az elfogadó és támogató családok gyerekei kevesebbet hazudtak, sőt sokszor kevesebbet is keveredtek bajba vagy vettek fel ártalmas szokásokat. A túlkontrolláló szülők azonban meglepően védtelenek voltak az átverésekkel szemben, a végeredmény pedig a bizalom elvesztése (ha volt egyáltalán) és a hazugságok áradata lett. Egyéb következményekről nem is beszélve.
A kutató mindenesetre azt tanácsolja a szülőknek:
- Légy elérhető és érdeklődő (mutass érdeklődést, bármit akarnak megosztani veled, és várd ki az időszakot, amikor a gyerek laza és könnyebben megnyílik)
- Legyenek a játékszabályok tiszták, de általában az elfogadás legyen erősebb (a büntetés, düh, kioktatás szinte magára húzza a hazugságot) A tiszta határhúzás és a józan ésszel belátható következmények valamiféle egészséges struktúrát jelenthetnek.
- Mutassunk példát (a felnőttek az ún. „udvarias hazugságok” bajnokai: minden öt társasági megmozdulásunkból egy ilyen) ha azt látják, füllentéssel eredményesen lehet konfliktust kerülni, akkor bizony rá fognak tanulni ők is
- Ne játsszunk „most rajtacsíptelek”! játszmát, amikor egy ideig úgy teszünk, mintha nem vennénk észre a hazugságot, majd sarokba szorítjuk a gyereket. És ne bélyegezzük hazugnak sem. (A tizenévesek az ilyen címkéket hajlamosak „internalizálni”, tehát magukévá tenni)
- Értsük meg, mi áll a füllentés mögött. Talán bennünket akarnának kímélni? Bár nem mindig tűnik úgy, a tinédzserek többsége mégis értékeli a szülő véleményét és szeretné az elismerését is kivívni. Időnként bele kell állni szülőként nehéz beszélgetésekbe és helyzetekbe, hogy a kapcsolatunk erősödjön.
- A titkok, elhallgatások, füllentések az énhatárokat is jelzik, és a felnőttkori autonómia kialakításának eszközei, bármilyen veszélyesnek is láthatja ezeket egy szülő. Nem tartozik többé minden apura vagy anyura. Ezt bizony szülőként nehéz tudomásul venni.
Vöröskarom
