Hasamra tették a babát, rögtön lilulni kezdett

Régóta szeretném megírni, hogy hogyan zajlik minden külső beavatkozás nélkül egy háborítatlan szülés külföldön, egy EU-s országban.

A teherbe esés nem ment könnyen nekem. Majdnem két évbe tellett. Túl voltam már több nőgyógyászon, endokrinológuson, mire találtam egy megfelelő orvost, és pár hónap progeszteronszedés után kétcsíkosat teszteltem.

A terhességem problémamentes volt,​ a hetedik hónap végéig dolgoztam. Egyszerre jártam a nőgyógyászhoz és egy számomra kijelölt angyali szülésznőhöz, havonta egyszer.

Itt nincs szabad orvosválasztás a kórházakban. A szülések 99 százalékát a szülésznő vezeti le, az orvos csak benéz a végen, hogy minden rendben van-e.

Egy kisebb kórházat választottam előzetes vélemények alapján. Itt szüléstervet írni kötelező. Én nem írtam ilyet, mivel előtte jártam a kórházban, találkoztam több szülésznővel is. Nem láttuk szükségességét, és később be is igazolódott.

Én az utolsó két hétben mindennap jártam ctg-re, mivel az utolsó hónapban elkezdtem viszketni nagyon. Cholestasisra gyanakodtak, mivel az értékeim egyik nap jók voltak, a másik nap határérték felüliek, ezért jobbnak látták a napi ctg-t. Így legalább megismertem az itt dolgozó szinte összes szülésznőt és dokit.

​Öt nappal a kiírt dátum után a nyákdugó elkezdett távozni. Estére már rendszertelen fájásaim voltak. Éjjel a férjem jobbnak látta bemenni a kórházba. Én meg vártam volna egy picit. Egy cm-re voltam kitágulva. Haza mar nem engedtek. Ezután háromszor volt ctg-m naponta, és két vizsgálat volt, reggel és este. Befektettek egy egyszemélyes szobába, ahol az első este még vígan tudtam zenét hallgatni és olvasni is. Aztán másnap megint felerősödtek a fájások. Azonban szintén volt olyan, hogy 5-6 percenként majd utána 20-25 percig sem volt. Viszont nappal már semmi sem volt jó. Néha fel-alá sétáltam, feküdni csak a leghülyébb pózokban tudtam, majd mire a férjem visszaért a kórházba délután, a fájások alatt már csak egy fura ülő pózban tudtam létezni kidomborodott háttal. Estére már ötujjnyira ki voltam tágulva. A szülésznő javaslatára többször is beálltam a zuhany alá és próbáltam sétálni a folyosón.

Aztán este 9-10 körül már csak annyira emlékszem, hogy egyre sűrűbben kértem a férjem, hogy nyomogassa a fájásszámlálót a mobilon. 11 körül bekerültem a családi szülőszobába. Volt ott minden. Na, engem egyáltalán nem érdekelt, nem használtam semmit szinte. Mondjuk az ágy állítgatása jó volt. Még szülés előtt megbeszéltük a férjemmel, hogy a vajúdásnál bent lesz, aztán a kitolási szakasznál meglátjuk, hogy bírja, rábíztam a döntést. Végül bent maradt végig.

Az utána való hat óra a nekem valahogyan kiesett utólag. A nyomások az elején nem sikerültek, nehéz volt jól levegőt vennem. Aztán mivel a baba viszonylag nagy volt, és kétszer is visszacsúszott a feje, egy nagyon kicsi gátmetszésem volt (előre egyeztetve volt a szülésznővel, hogy ha szükségesnek látja, akkor csinálja. Alapjáraton a gátvédelemért vannak.). Nem emlékszem pontosan, hogy hányadik kitolásra, két angyali szülésznő segítségével és a férjem támogatásával megszületett a kislányom. Gyorsan a hasamra is tettek. Már akkor elkezdett lilulni. Elvittek vizsgálatra, ahova a férjem vele ment, mivel a lelkére kötöttem szülés előtt, hogy a gyereket kísérni kell mindenhova.

Nálam közben megszületett a placenta. A doki megnézte, hogy minden rendben van-e vele, és érzéstelenítést követően összevarrta a gátat. Felszívódó cérnával, úgyhogy a kórházból való hazajövetel után már csak a hathetes kontrollra kellett mennem. A gátsebem gyorsan meggyógyult. A harmadik napon nem is éreztem már.

Kiderült, hogy a lányom a terhességem alatt a vizeletben jelenlevő baktériumoktól fertőzést kapott, tüdőgyulladása lett. Hat napig kapott vénásan antibiotikumot. Három napot volt inkubátorban, utána egy szobában tölthettük a fennmaradó kórházi időt.

Nagyon hálás vagyok a kórházi személyzetnek, hogy semmilyen külső beavatkozást nem alkalmazták indokolatlanul a szülés siettetésére, hagytak nyugodtan vajúdni, és ott voltak bármikor, amikor szükségem volt rájuk. Beöntés nem volt, oxitocint nem kaptam. Fájdalomcsillapítást nem kértem, azonban a vége felé kipróbáltam a nevetőgázt: pár másodpercre hatott csak, nem sokat segített. Összességében nagyon pozitívan éltem meg az egészet.

A csecsemős nővérek is segítettek, ahol tudtak, egyetlen egy idős nővérrel akadt össze a bajszom, mivel nem indult meg a tejem, fejőgéppel próbálkoztam, ami szerinte egy hasztalan dolog és simán kézzel kell csinálni. Nahát, mondtam neki, hogy próbálja meg nyugodtan. Rájött, hogy nem megy. A tejem csak a negyedik n​apon indult meg, akkor is maximálisan kb. 90-100 ml sikerült fejnem. A lányom tápszeres kiegészítés kapott. A fejőgéppel való összenövésem, 2-3 óránkénti használatával sem jött több tejem, a második hónapra már csak olyan 20-30 ml jött le. A gyerek meg nyolcszor evett 70-90 ml között. Ezért másfél hónap után feladtam a harcot az anyatejért. Hiába próbáltam különböző bogyókat, porokat, praktikákat, stb. Az elején ezt egy kisebb traumaként éltem meg, de ma már nem törődök vele. Remélhetőleg a második gyerekkel menni fog a szoptatás, de ha nem, akkor sem dől össze a világ.

Pubi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?