Kövesd a csiga lábnyomát a sötétben!

Kövesd a csiga lábnyomát a sötétben!

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 29. 14:00
Ha évszakváltás, akkor irány a Mezőgazdasági Múzeumban rendezett új interaktív kiállítás, megszokhattuk már lassan. Idén nyomozós detektívjátékra invitálta a gyerekeket a szervező, persze most se maradt ki a tematikából az állatokhoz vagy érdekes fizikai jelenségekhez köthető látványosságok sora.

Idén kettőre olvadt a tesztgyerekek száma, sajnos későn kezdtem el szervezni a barátokat-osztálytársakat. A Kicsi és a Nagy tehát kénytelen volt “egy csapatban” játszani, bár külön megfejtőlapokat kaptak a kiállítás elején, mégis egymásra szorultak: az olvasni tudó hetedikes olvasta fel a feladványokat, míg a tekerős zseblámpát szorongató elsős világíthatott a hozzá közelebb (lejjebb:) ) álló dobozokba, vagy bevethette "out-of-the-box" logikáját, főleg ha valami "rejtélyes" helyen lévő dolgot kellett felfedeznie. Csapatban tevékenykedni jó dolog (ajánlom is, hogy több gyerekkel járjátok körbe a kiállítást), így a szokásos testvérbalhék számát is sikerült minimalizálni, a szigorúan sorrendben lévő feladványok pedig azt akadályozták meg, hogy a csapongó Kicsi szokása szerint eltűnjön egy félhomályos sarokban. (Bár "éjjeli nyomozásról" szól a felhívás, rémisztő sötét nincs sehol, tehát kicsiket is lehet hozni, mert nem hozza rájuk semmi a frászt.)

Aki járt már hasonló kiállításon (mindről beszámoltunk eddig), az meglepődhet: az épület olyan szárnyába is elvisznek a feladatok, ahol talán még sose jártunk annakelőtte. Legalábbis nem rémlik a lépcső tetején lévő, templomokat idéző csodás rózsaablak, se a díszesen festett terem a trófeákkal - ezzel eloszlik az esetleges tömeg is, ha hirtelen sokan szeretnék megnézni a holdfényes kertet. A feladványok szövege pedig megjelenik a kis füzetecskében, ahol a kézbe kapott ceruzával jelölhetjük a válaszokat.

Vakmacska programajánló hétvége múzeum

De újdonság a kiállítás szervezőinek "játék-a-játékban" ötlete is: először megfejtve néhány kérdést, a számokat összeadva kapjuk meg "belépőnket" a második sorozat feladványaihoz, és a bűvös számot bemondva kapjuk meg az ehhez szükséges kellékeket is. És ha a második feladványsort is megfejtve rájövünk, ki garázdálkodik a helyszínen, meg is kapjuk a szokásos érte járó ajándékot, még mindig érdemes visszamenni egy körre: azokon a tárlókon, ahol SÜNI látható, újabb találós kérdéseket találunk, amelyek megoldásáért ugyan további ajándék már nem jár, de miénk a megfejtés öröme.

Van persze segítőnk is, a Mágikus Fekete Macska: az ő nyomait követve "súgó" van a kérdésekhez. A gyerekeim azonban meglepően becsületesen játszanak: először megfejtik önerőből a kérdést, vagy legalábbis megszavazzák a legvalószínűbb választ, és csak ezután fordulnak megerősítésért a macskához.

Aki ellátogatna a kiállításra - nyitva van az őszi szünet idején is, de akár egy csoportos látogatásra is alkalmas a rendezvény, alsósoknak, nagyovisoknak:

Az ÉJSZAKAI NYOMOZÁS – Detektívjáték holdfényben című kiállítás 2016. szeptember 24-től november 6-ig látogatható a Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. A belépőjeggyel a múzeum összes állandó és időszaki kiállítása megtekinthető.

Helyszín: Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Nyitva tartás: hétfőn zárva, kedd-vasárnap 10-17 óráig (október 23-án és november 1-jén nyitva!)

Korosztályi ajánlás: 4+ (szubjektív: a 12+ se unatkozott)

A kiállítás és detektívjáték bejárása min. 1-1,5 órát vesz igénybe.

Bővebb információk itt és itt.

Csoportok bejelentkezése és információ: 06 1 422 0765 (keddtől vasárnapig)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.