121. oldal - Bezzeganya

Három szülésen vagyok túl és egy korai vetélésen, ami a második gyerekem születése után öt évvel történt. Szeretek úgy gondolni a szülésekre, hogy a férjemmel ketten szültünk, mert minden hibán és minden fejlődésen együtt estünk át, de most megkímélnék mindenkit attól, hogy többes számban beszéljek a szülésről és a férjemet sem fogom említeni nagyon. Az ő érzéseit, gondolatait nem akarom én leírni.

Férjemnek egy fiatalkori egyéjszakás kalandjából (ekkor mi még nem ismertük egymást) van egy kislánya, aki most 10 éves. Az anyuka mindenképpen meg akarta tartani a gyereket, igazából már 5 hónapos terhes volt, amikor ezt közölte a férjemmel, aki nyilván ragaszkodott a DNS-teszthez. Ez a gyerek születése után igazolta, hogy valóban az övé, így a nevére is vette és hivatalosan minden hónapban fizeti a gyerektartást kezdetektől fogva, plusz ezen felül is szinte minden anyagi szükségletét fedezi a gyereknek. Ennél többet soha nem ígért az anyjának, bár a kapcsolatot tartotta a kislánnyal, ha nem is olyan intenzíven.

Regresszió, így mondják az okosok, amikor más alkalommal hibátlanul öltöző gyerekem mintha visszament volna kétévesbe az évnyitó előtt: fejére húzta a nadrágot, vég nélkül ökörködött, nem találta az orra elé készített zoknit. Nem közölte, hogy ne, ne dobáljam szét a teljes szekrény tartalmát, ez bizony az új ünneplő nadrágja, begombolni azért nem képes, mert az intelligens nadrágkészítő elfelejtette kivágni a gomblyukat.

3. rész

Öt év után szokás gyógyultnak nyilvánítani az embert, bár az óvatosabb dokik ekkor sem mondják ki, hogy meggyógyult a páciens, inkább úgy fogalmaznak: „tünetmentes túlélés”. Nevezzék, ahogy akarják, én maradok a régi meghatározásnál: szóval meggyógyultam! Igazság szerint már a napra pontosan öt évvel ezelőtti műtétem napján is így gondoltam. Mindenesetre most ünneplek, és megosztom veletek az elmúlt évek tapasztalatait.

Bevallom, nagyon nehezen született a mai poszt. Úgy tűnik, hogy még mindig tart a hullámvasút, csak most átültem az érzelmi vonalra. Elmesélem.

Eljött az idő a Down-szűrésre. Ezekkel az előzményekkel én olyan idegállapotban mentem oda, hogy miattam a baba sem mozdult. Lépcsőzni kellett volna, de nekem nem szabadott. A baba abból a kis rossz helyzetből nem akart tágítani, úgy meg nehezen lehetett megvizsgálni. Rengeteg cukor és egy liter víz segített picit a helyzeten, így másfél-két óra után amit kellett, meg tudtak mérni. Nem a TB-által támogatott verziót választottam, így 35 ezer Ft-ba került, viszont úgy gondolom, megérte. Egy vérvétel, két ultrahang, összesen két alkalom. Ezt követte egy nagyon precíz értékelés, és nagy megkönnyebbülésemre teljesen tökéletes eredményekkel jöhettünk el a második alkalom után (nem mellesleg két képpel is gazdagodtunk a kis Pocokról).

Gyorsan felhívtam a férjemet, hogy csapja a hóna alá az összekészített táskámat meg a kislányunkat, és jöjjenek értem, hogy együtt menjünk be a kórházba. Mivel a dokim nem tudta megmondani, hogy ott tartanak-e majd, ezért szegény kislányom is hiába kérdezgette, hogy akkor most meg fog-e születni a tesója, nem tudtam rá válaszolni. Másik kérdése az volt, hogy miért? Azt mondtam neki, hogy anyának megint elromlott megint a pocakja, Vincének már nem jó odabenn. Illetve, hogy azt az orvosok sem tudják, hogy miért romlik el. Így értünk a kórházba.

Sokat olvastam az itteni történeteket, néha sírok, néha nagyon megijedek szüléstől. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a történetem, de tudom, jót tesz, ha kiírom magamból. 28 éves vagyok. Mindig is úgy terveztem, hogy 30 éves korom előtt szülök, és még most is így szeretnék. 4,5 éve vagyunk együtt a párommal. Van egy pici lakásunk, amiben már most elterveztem, hogy fog kinézni a gyerekszoba. És egy megmagyarázhatatlan érzés (biztos sokat voltak így), de valahonnan tudom, hogy lányom lesz. Aztán lehet, hogy koppanok.

Sajnos most már én is leírhatom a tapasztalataimat – hátha jól jön másoknak. Három hete teszteltem először nagyon halvány pozitívat, ami aztán háromnaponta gyönyörűen erősödött. Végül már a tesztvonal sötétebb volt, mint a kontrollcsík. Sírtam a boldogságtól. Huszonhat éves vagyok, és szeretnék 30 előtt szülni. A barátom ragaszkodott hozzá, hogy menjek orvoshoz, hiába mondtam neki, hogy kb. 3-4 hetes vagyok, semmit nem lehet majd látni.

Terhesnaplónk szerzőjétől, Ziziktől az alábbi üzenetet kaptunk az imént:

15-16. hét

2. rész

A vízhiány világszerte egyre több problémát okoz - ám míg mi, emberek aggódva igyekszünk megoldást találni a problémára, a növényvilág már rég kifejlesztette tökéletes prototípusait, a szukkulenseket vagy pozsgás növényeket.

35. hét

Újszülött korban, elindulás után 3-6 hónappal, óvodáskorban, iskola előtt célszerű felkeresni az ortopéd orvost, mert ezekben az időszakokban a legfontosabb a szűrés. Fontos, hogy megfelelő cipőt adjunk a gyermekünk lábára, és szoktassuk rá a rendszeres mozgásra: ezzel tesszük a legtöbbet azért, hogy a megelőzzük az ortopédiai problémákat. Kertész Ágnes konduktor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet munkatársa válaszolt a kérdéseinkre.

1. hét

Valószínűleg nem épp a legideálisabb korban lettem várandós, mivel most leszek 32 éves, a kis Pocok a hasamban pedig az első babánk lesz (amikor ezeket a sorokat írom, 28 hetes). Talán ezért, talán csak a saját zakkantságom az oka, de egy igazi paramami lett belőlem. Ehhez persze több külső tényező is hozzájárult. Kezdjük az elején. (Próbáltam időrendben összeírni az eddigi történéseket.)

Nem volt különösebben szép szülésem, nem volt sem baba-, sem mamabarát, de nem volt semmilyen komplikáció sem, és nem tartott sokáig, úgyhogy összességében szép emlékként maradt meg. Ez az egyik oka, amiért úgy döntöttem, megírom, hogy ne csak rémtörténetek keringjenek a szülésről. Ami viszont utána következett, az nem volt ennyire átlagos. Ez pedig a másik oka, amiért leírom.

Vasárnap

Folyamatosan azon pörög az agyam, hogy egyedül neveljem-e a most 18 hetes babánkat, vagy vállaljam az apjával való életet és annak minden érzelmi bizonytalanságát? Mindenképp ártok ezzel a gyerekünknek? Gondolkozom, próbálom mindkét élethelyzetbe mélyen beleképzelni magam – hát nem sok eredménnyel.

13-14. hét

1. rész

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) főtitkára az óvoda- és iskolakezdés előtt arra hívja fel a figyelmet, hogy a tejcukorra érzékeny gyerekek napi rutinjában is lényeges a kiegyensúlyozott táplálkozás, aminek részét képezik a diétába beilleszthető és már országszerte elérhető laktózmentes tej- és tejtermékek. A családoknak azt is érdemes tudniuk, hogy a szakorvosi igazolással rendelkező gyerekeknek az iskolai menzán kötelező biztosítani a megfelelő diétás étrendet.

34. hét

Tünde:

Először is nagyon köszönöm a bemutatkozó cikk pozitív fogadtatását!

Az újdonsült anyukák rengeteg megoldhatatlannak tűnő problémával szembesülnek az első pár hónapban. A legjobb megoldás megtalálása érdekében mindenféle segítséget igénybe vesznek, legyen szó a nagymamák, a barátnők vagy internetes fórumok tanácsairól. Ha a baba popsijának kipirosodásáról van szó, akkor viszont nincs szükségük keresgélésre, mert a megoldás a HERBioticum BabaMama védőkrémében rejlik. Természetes összetevői hozzásegítenek a bőr ápolásához, a bőrpír megszüntetéséhez és a fertőzések megelőzéséhez.

Nagyon-nagyon régi (több mint 10 éve) csöndben olvasó anyatársatok vagyok. Napi programom, hogy elolvasom a posztokat, sőt, a kommenteket is, ha van időm, akár késő estig, mind az ötszázat… Soha nem éreztem úgy, hogy írnom kéne, mindig választ kaptam így is a kétségeimre, kérdéseimre, csak jó volt olvasni titeket, nem akartam részt venni a virtuális csevejben. Nem vagyok jelen a virtuális térben amúgy sem, sem Facebook, sem egyéb profilom nincs (elvből), csakis „read only” üzemmódban vagyok kitartó követője a számomra fontos  témáknak.