106. oldal - Bezzeganya


480 grammal született ikerbabáink nem maradtak életben

480 grammal született ikerbabáink nem maradtak életben

A mi történetünk 2011-ben kezdődött. Párommal novemberben ismertük meg egymást interneten. Én túl egy csúnya váláson, amit nehezen viseltem. Hamar összeköltözünk. 2013-ban egy horvátországi nyaraláson elhatároztuk, hogy családot szeretnénk. Én tudtam sajnos hogy PCOS, inzulinrezisztenciám és pajzsmirigy alulműködésem van, mert előző házasságom során már utána jártunk, de nem ezért szakadt meg a kapcsolat.

A negyedik gyerek is képes meglepni

A negyedik gyerek is képes meglepni

A Bezzeganyán hétről hétre olvashatjátok az aktuális terhesnapló szerzőjének bejegyzéseit. Az elmúlt közel hét év terhesnapló-szerzőitől most megkérdeztük, hogyan alakult az életük a szülés után. Fogadjátok szeretettel elsőként Barnalány beszámolóját.
Az orvos és két szülésznő nyomták ki belőlem a kisfiamat

Az orvos és két szülésznő nyomták ki belőlem a kisfiamat

Azonban egy novemberi napon valamiért úgy kezdtem érezni, hogy most van valami, és én pedig terhes vagyok. így meg sem vártam a ciklus végét és teszteltem. Halvány kétcsíkos teszt volt a kezemben. Nagy volt az öröm mindkettőnk részéről. Másnap azonnal rohantam a legközelebbi nőgyógyászhoz. Aki egyáltalán nem nézett furcsán, hanem végighallgatta a történetem, csinált egy hüvelyi ultrahangot, és egyvér tesztet. Adott nekem progeszteron kapszulát, folsavat és vastablettát, majd visszarendelt egy héttel későbbre.
Az anyaság nem lehet szar?

Az anyaság nem lehet szar?

Mostanában egyre több olyan cikket/blogbejegyzést olvasok, ahol anyuka vérmesen bizonygatja, hogy az anyaság igenis szuperjó, és nem kell hinni azoknak, akik beparáztatnak, és különben is, miért hiszi azt mindenki, hogy az anyaság kibírhatatlanul nehéz? Ennek kapcsán – és persze erre a blogra vetítve – szeretnék tisztázni néhány dolgot.
Agyonvert a gyerek a fejlesztő játékokban

Agyonvert a gyerek a fejlesztő játékokban

Múltkor ígértem néhány játéktesztet. Mint írtam, figyelemfejlesztő játékokat kerestem leendő másodikos lányomnak, lehetőleg olyat, amivel a testvérei is tudnak játszani. Három játékot teszteltünk most: a talán sokak számára ismerős Dobble-t, a Robot Face Race-t és egy újdonságot, a Cortexet.
A homeopátia működik! Csak nem úgy…

A homeopátia működik! Csak nem úgy…

Itt, a Bezzeganyán sokszor előkerülnek praktikák, tuti tippek, csodacseppek, hiszen annyi nyavalya jön elő a terhesség-szülés-gyerekezés során, de nehéz eligazodni a javaslatok között. Én ezzel a poszttal a placebo jelenségére szeretném ráirányítani a figyelmet, mert fontos tudatosítani a placebohatás lehetőségét, hogy ne váljunk fanatikussá egy-egy módszert illetően.
Nyári fertőzések: előzd meg őket!

Nyári fertőzések: előzd meg őket!

Nincs rosszabb annál, ha a családi nyaralást tönkretesz egy fertőzés. Egy hányós-hasmenős betegséghez még csak nem is kell egzotikus országba menni, itthon is beleszaladhatunk egy ilyen történetbe. A nyár másik leggyakoribb betegsége az alsó húgyúti fertőzés lehet, mely szintén kellemetlen panaszokat okoz. Dr. Kovács Tibor csecsemő-és gyermekgyógyászt kérdeztük a nyári fertőzéses betegségekről és megelőzési módjukról.
Szülés után kezdődött a vészhelyzet

Szülés után kezdődött a vészhelyzet

A Ne aggódj, ezek csak jósló fájások című poszt olvasása adta az ötletet, hogy leírjam saját szüléstörténetem. Három szülésemből egyiknél sem volt fogadott orvosom, pedig a hetvenes-nyolcvanas években is bevett szokás volt.
Sérült gyerekkel nyaralni sem egyszerű

Sérült gyerekkel nyaralni sem egyszerű

Nyaralás... Eleve nem egyszerű, hogyha az embernek két kicsi gyereke van, hova menjen (legyen víz, legyen valami élménnyel teli hely, azért anyagilag is olyan olcsó-középáras legyen, a közelben jó, ha van elérhető kiskereskedelmi egység, esetleg büfé stb..) Nos, egy ép és egy halmozottan sérült gyerekkel még jönnek a plusz opciók: legyen a nyaralóhely akadálymentes (legalább valamennyire), és a közelben olyan helyeket kellene találni, ami nagyobb babakocsival/kerekesszékkel is látogatható (mert sajnos ez nem magától értetődő mindenhol még 2017-ben sem..)
Azt eszi-issza a gyerek a suliban, amit bevisz

Azt eszi-issza a gyerek a suliban, amit bevisz

Ahogy az előző posztomban írtam, Soma a negyedik születésnapján megkezdte az iskolát, csakúgy, mint a többi négyéves. Mivel a fejlesztő óvodába is járt ezzel párhuzamosan, ezért neki ebben a tanévben három iskolás napja volt (kettő és fél, mivel szerdán csak 12-ig van tanítás). Mivel ez egy újabb csoport, újabb helyszín, ezért alaposan meg kellett terveznünk a logisztikát.
Nem mindegy, milyen füzetet veszel a gyereknek (X)

Nem mindegy, milyen füzetet veszel a gyereknek (X)

Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy a gyerekek nélkül vásároltam iskolai füzeteket a Tescóban. Jóárasítva voltak, nem is néztek ki rosszul (szerintem), örvendeztem, hogy milyen olcsón megúsztam. Hát nem. A kamasz lányom itthon az ujjai közé fogta, fintorogva felemelte, majdnemhogy kikérte magának:
Feladatlapokkal készülünk az iskolára

Feladatlapokkal készülünk az iskolára

Bár a múltkor meséltem, hogy a tanító nénink azt javasolta, ne fárasszuk az elsős gyerekeket feladatlapokkal a nyári szünetben, helyette játékos formában matekozzunk és fejlesszük a szókincsét, de bevallom őszintén, nem bírtam ellenállni néhány foglalkoztató és fejlesztő munkafüzetnek.
Pipa a bakancslistámon: sarki fény Izlandon

Pipa a bakancslistámon: sarki fény Izlandon

Nem titok itt sem, hogy imádok jönni-menni, és szinte többet vagyok repülőtéren, mint bevásárlóközpontban. Többen kíváncsiak voltatok izlandi élményeimre, ezért most megosztom az egyik kedvenc utazásom történetét, nem hagyva ki belőle a piszkos anyagiakat sem.
Jobb, ha nem látogatod meg az újszülöttet a Szent Imrében

Jobb, ha nem látogatod meg az újszülöttet a Szent Imrében

Idén újraindítjuk kórháztesztes sorozatunkat, melyben meghatározott szempontok szerint lehet értékelni az intézményt, ahol szültél. A teszteket szerkesztés után megjelentetjük a Bezzeganyán, így segítve azoknak, akik még nem döntötték el, hol fognak szülni, vagy csak szeretnének „nem hivatalos” információkat kapni az adott kórház szülészetéről. Ha 2016-ban vagy 2017-ben szültél, az itt található szempontsor alapján megírt posztot várjuk a [email protected] oldalon.
Hurrá! Repülünk a tengerpartra!

Hurrá! Repülünk a tengerpartra!

Hála a fapados légitársaságoknak és az online szállodafoglalási rendszereknek, az elmúlt években elég sokat tudtam külföldre utazni – nem túlzás, tényleg jóval olcsóbban, mintha Magyarországon belül mentem volna wellnessezni. (Természetesen itthon is van rengeteg csodálatos hely, amit érdemes felkeresni, írtunk is ezekről ajánlókat.) Mivel a gyerekeim is bámulatos gyorsasággal nőnek (a nagy mindjárt 15, a középső 12 múlt, és a legkisebb is közeledik a nyolcadik szülinapja felé), egyre gyakrabban csatlakoznak a repkedésekhez, hogy különböző ország kultúráit szívják magukba. Augusztusra is sikerült megcsípni igen olcsó repülőjegyet (kitartó munkám gyümölcse, vállveregetés!), így a hosszú autós zötykölődés helyett másfél óra alatt a tenger közelében lesz a kis családom (olcsóbban, mintha kocsival mentünk volna). Az előkészületek viszont alapos körültekintést igényelnek, sajnos most nem vihetjük magunkkal a fél lakást.
5 szünidei édesség (nem csak) gyerekeknek, könnyen-gyorsan-házilag

5 szünidei édesség (nem csak) gyerekeknek, könnyen-gyorsan-házilag

Vége lett a kiscsoportnak. Itt a szünidő, itt egy kicsit lazábban vesszük a határokat, ott egy kicsit átlépjük a korlátokat, legyen ez most érvényes inkább rám, a néha túl szigorú anyukára. Értem ezt most az édességek engedélyezésére, vagy inkább nem-nagyon engedélyezésére. Nem merülnék bele a részletekbe a cukorbevitel ellenzéséről, vagy legalább kordában tartásáról, sőt, lépek egy nagyot (leginkább kifelé a komfortzónámból), és abszolút a gyerkőcöknek kedvezve jöjjön némi édes finomság, némi bűnözés, egy kis cinkos kacsintás, inkább-félrenézés, adjunk nekik egy kis nyalánkságot. Tegyük ezt most úgy, hogy tisztában legyünk az alapanyagokkal amikből az édes étek készül, és akár bevonva a gyermeket az elkészítés folyamatába, jó kis családi program kerekedjék belőle, és együtt élvezhessük az édes munka gyümölcsét.
Terrorista Barbie tört be a gyerekszobába

Terrorista Barbie tört be a gyerekszobába

Kapcsolgatja a televíziót, fél füllel hallom, ahogy az orra alá dörmögi, sosincs semmi normális adás. Aztán megakad a szeme egy piros szalagcímen. Rendkívüli. Odahív, ahogy olvasom, a gyomrom egészen apró lesz, a szívem kalapálni kezd, a kezem remegni. Pont most nem találom azt a rohadt telefont, csörgess meg, csörgess már meg, kiabálok vele, pedig szegény nem tehet semmiről. Olyan ideges vagyok, hogy majdnem félrenyomom a hívást. Kicsöng. Csörög, és csörög. Kérlek, vedd fel, kérlek, vedd fel, mantrázom magamban. Közben pereg a film a fejemben, látom véresen, élettelenül feküdni a szürke betonon.
Tanítsd meg a sorok között olvasni a gyereket

Tanítsd meg a sorok között olvasni a gyereket

Az előző posztomban már említettem néhány fontos vonását a skandináv gyermekirodalom hazai megfelelőjének. Ebben a posztban Oravecz Imre: Máshogy mindenki más című kötetéről szeretnék néhány gondolatot írni.
Jön a második gyerek!

Jön a második gyerek!

Két kis tündéri tűzokádó sárkány anyukája vagyok. Kisfiam másfél éves múlt, nagylányom 4 éves lesz nyár végén. MOST már tudom milyenkét gyermekes anyukának lenni. Barátnőim körében egyre több helyet úton a második gyerkőc (szám szerint négyen a közeli körben) ezért arra gondoltam, hogy egy rövidebb bejegyzés-sorozatban elmesélem nekik (és most már nektek is), hogyan is alakult nálunk az átállás (egy sárkányról kettőre), mit hogyan csináltam, és hogy látom, így utólag mit lehetett volna jobban csinálni. Semmi spanyolviasz, csak tudjátok, mi lesz... Megint felfordul minden. Hátha nektek jobban megy majd. Az okosok azt mondják, hogy a legnehezebb rész következik, merthogy a „nulláról az egyre” is okozhat sokkos állapotot, de az egyről a kettőre verzióban ez garantált. Szerintem azért nem ennyire veszélyes, de lesznek izgis időszakok, amikor majd határozottan kijelenthetitek, hogy na, most már tényleg „idegi alapon vagyok”.
Így nyaralj kisbabával!

Így nyaralj kisbabával!

Nyáron mindenkinek jár a pihenés, még a kisbabás családoknak is. Bár nem kis feladat az utazás megszervezése, az igények és a lehetőségek összehangolása, de ha jól sikerül, egész évben töltekezni lehet belőle. Két-három hónapos babával már lehet utazást tervezni, az viszont nem árt, ha egy főpróbával indítasz: esetleg egy hétvégi kirándulással. Így körvonalazódik az a kép, ami egy hosszabb nyaraláson várhat rád, és könnyebb lesz a szervezés, csomagolás is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.