CelebSzorcsik H. Viki örül a génjeinek A volt sorozatszínésznô láthatóan élvezi az anyaszerepet Andris és Zara mellett. A haját pedig kiegyenesítette.
AktuálisLelőtte két társát, majd magával is végzett egy diák az iskolában Feltehetően egy tanárán akart bosszút állni az a diák, aki vadászpuskával két iskolatársát megsebesítette, majd öngyilkosságot követett el pénteken a Colorado állambeli Denver egyik elővárosa, Centennial Arapahoe nevű középiskolájában.
SportMaradona lesz a Tottenham edzője? Maradona ülhet a Tottenham kispadjára egy argentin napilap szerint. Pedig nem túl fényes edzői múltjának ismeretében jobban járnának az angolok, ha inkább játszana az 53 éves isteni Diego.
AktuálisMagyarország lett Európa szeretetbajnoka Nincs érzelmesebb ember, mint a magyar, legalábbis Európában. Nálunk csak a Fülöp-szigetekeiek, a ruandaiak és a Puerto Ricóiak szeretnek jobban. Már ha hinni lehet az érzelmek áradását vizsgáló Gallup felmérésnek.
CelebHernádi már nem áll a lánya útjába Izgatottan várja A Dal versenyét Hernádi Judit, ugyanis a lánya bejutott a legjobbak közé. A színésznő szívesebben látja Zsófit nemzetközi megmérettetésen, mint kereskedelmi tévés versenyben.
AktuálisSzörnyű dolgot tett magával az alvajáró nő Kórházban kötött ki egy középkorú brit asszony, mert álmában véletlenül megvakította magát. A nő, mikor nem volt magánál túl sok gyógyszert szedett be.
AktuálisTörökországban megfagynak a szamarak Hihetetlen látvány tárult a törökországi Siverekben járók szeme elé. Az internetre felkerült videón látható, hogy a szabadban álldogáló szamarak szó szerint jéggé fagytak.
CelebBunyóssal mulattat Növényi Norbert Ütős ötlete támadt Bunyós Pityunak: összeáll Növényi Norberttel. A két nehézsúlyú sportoló a mulatósbiznisz letarolására készül.
SportVisszatér Barcelonába Nagy Laci A veszprémiek klasszis kézilabdázója, Nagy Laci persze nem a katalán csapathoz csatlakozik, csupán a karácsonyi ünnepeket tölti a városban a családjával.
AktuálisKitüntették a magyar milliárdost A legdinamikusabban fejlődő magyar kis- és középvállalkozóknak járó Pegazus-díjjal tüntették ki azt a debreceni édesipari vállalkozót, aki eddig hiába próbálta behajtani kétmilliárdos kárát az államon, ezért most a strasbourgi Emberi...