Évi 262 ezer forint plusz a családoknak

Évi 262 ezer forint plusz a családoknak

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 19. 09:45
Bors

Magyarországon alapvetően családcentrikus emberek élnek, a magyarok hagyományosan családszeretők, és fontosak számukra ezek a kötelékek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára tegnap Budapesten. Novák Katalin a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Akadémián megrendezett konferenciáján kutatási eredményeket is ismertetett: ezek szerint a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, elsöprő többségük házasságban szeretne élni és gyermekeket nevelni, ezek az elképzelések azonban rendre elmaradnak a valóságtól.

Az ál­lamtitkár szerint ezért a kormánynak egyszerre kötelessége és felelőssége is, hogy segítse őket a családalapítással, gyermekvállalással kapcsolatos terveik megvalósításában. Máris jó hír, hogy a magyar fiatalok már nem annyira későn vállalnak gyermeket: az utóbbi négy év eredménye, hogy az első baba érkezését a korábbi évek átlagánál már egy évvel korábbi időpontra tervezik. 

Novák Katalin azt is ismertette, hogy tavaly egy család átlagosan 262 ezer forintot tudott megspórolni a családi adókedvezményekkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.