Régóta nem látott hó, fagyok és jegesedés sújtja Magyarországot idén télen. Ehhez jönnek még az évek óta nem látott mínuszok is: megesik, hogy egyes helyeken akár mínusz húsz fokig is süllyed a hőmérséklet. Mondani sem kell, hogy ez, az elmúlt évekhez képest jóval keményebb tél milyen veszélyeket rejt magában: az utcán élőket a fagyhalál veszélyeztetheti, míg a hótól elzárt vagy teljesen járhatatlanná vált településeken élők élete akkor kerülhet veszélybe, ha a segítség nem jut el időben hozzájuk. Hasonló eset történt most Szolnok külterületén is, ahol egy férfi egy behavazott tanyán lett rosszul, végül pedig drámai életmentés során hozták ki a hó fogságából.

Az eset tragédiával is végződhetett volna, ugyanis úgy tudjuk, hogy a tanya egy elzárt, fagyos vidéken fekszik, ahova még autóval is nehézkesen lehet eljutni. Itt lett rosszul az a férfi a jeges időben, akinek még szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy tárcsázza a mentőket. Igen ám, csakhogy a járhatatlan út az esetkocsit is igencsak próbára tette: bejutni sem tudtak a bajbajutott férfihez. Szerencsére a speciális mentők itt is a segítségükre voltak: miután riasztották őket, nemcsak, hogy be, hanem ki is juttatták a mentőket a tanyáról:
Szolnok külterületén, egy tanyán lett rosszul egy férfi, akinek egészségügyi ellátásra volt szüksége. A hozzá riasztott mentőautó a hóban elakadt
- közölte bejegyzésében a szolnoki Életjel Mentőcsoport. Ők azonnal a helyszínre siettek, és először a mentőt bevontatták, kihozták a férfit, végül pedig ki is vontatták a hó és a jég fogságába esett mentőkocsit.
Az egységek terepjáró jármű segítségével bejuttatták az egészségügyi szakembereket, majd kijuttatták a beteget a mentőhöz. Ezután kivontattuk a mentőautót
- zárták soraikat.
Sajnos nem ez volt az egyetlen eset, ahol életet mentett a gyors segítség: január második hetében egy 17 éves lányt és egy 17 éves fiút találtak egy fűtetlen, nyíregyházi épületben, a fiatalok éppen egy takaró alatt kuporogtak. Amellett, hogy a házban sem víz, sem gáz, sem fűtés nem volt, a tinik étel és ital nélkül tengődtek, egyetlen palack vizük is befagyott. Tegnap pedig a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai mentettek életet: ők telefonon kapták az értesítést, miszerint egy férfi az egyik budai bevásárlóközpont előtt fekszik. Elmondta, hogy korábban a bevásárlóközpontban próbált segítséget kérni, de onnan kitették, így jobb híján az utcára heveredett le. Ez kis híján az életébe került, a Szeretetszolgálat emberei ugyanis szinte az utolsó pillanatban érkeztek meg: a férfi testhője ekkor csupán 32,3 fok volt, már szinte alig volt magánál. Végül sikerült megmenteni, a férfit mentő vitte kórházba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.