Alvás helyett „okostányér” – Így éljük túl a telet elhízás nélkül

alvás
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 12. 15:02
Többet eszünk, többet alszunk – a téli hónapokban sokan tesznek így a korai sötétség és az egyre hidegebbre forduló idő miatt.

Többet eszünk, többet alszunk – a téli hónapokban sokan tesznek így a korai sötétség és az egyre hidegebbre forduló idő miatt.

Azonban ami jó a hideg ellen, nem biztos, hogy egészséges is – állítják táplálkozási szakértők.

És ugyan a kalóriáról az a hír járja, hogy ez az a kis élőlény, amelyik éjszakánként szűkebbre varrja a szekrényben lévő ruhákat, Miháldy Kinga dietetikus szerint okos táplálkozással a téli hónapokban is megelőzhető a plusz kilók felszedése, ehhez pedig segítséget nyújt az új magyar táplálkozási ajánlás, az Okostányér is, amelynek már a „gyermekváltozata” is megjelent.

Több oka lehet a téli elhízásnak, ezek egyike az, hogy az úgynevezett alváshormon, a melatonin szintje a hideg idő beálltával megemelkedik a szervezetben, ez pedig hatással van a szervezet zsíranyag-szabályozására, a hőszabályozásra, a hormonszintünkre is – ismertette a táplálkozástudományi szakértő.

De emellett van genetikai oka is – folytatta –, hiszen az emberi törzsfejlődés során a hideg időszak esetén a szervezet a fagyhalál elkerülése érdekében mindig zsírt halmozott fel, valamint azért ilyenkor az emberek hajlamosabbak kevésbé aktív életmódot folytatni, valamint a téli ünnepek körüli étkezési szokások is azt eredményezhetik, hogy meghízik az ember.

Természetesen a helyes táplálkozási szokások segíthetnek, s ebben segítséget nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt az Okostányér című kiadvány – mondta el a dietetikus. Miháldy Kinga szerint az új magyar táplálkozási ajánlásban foglaltak betartásával a pluszkilókat elkerülhetjük.

Mint elmondta, nagyon fontos a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztása ezekben a hónapokban, de az is, hogy megemelt mennyiségű D-vitamin kerüljön a szervezetünkbe, valamint az, hogy törekedjünk a változatos táplálékbevitelre.

A dietetikus kiemelten ajánlja a sütőtököt és a céklát a téli hónapokban, hiszen az tévhit – jegyezte meg –, hogy ilyenkor nem lehet elegendő zöldséget fogyasztani.

Módjával és felváltva a zsiradékokkal

Kiemelte: megfelelő arányban kell fogyasztani növényi és állati eredetű zsiradékot, emellett a napi energiabevitel 30 százalékát kell zsiradékkal pótolni, ebbe viszont szerinte bele kell számolni a rejtett zsiradékokat, hiszen például a sajt és a tej is tartalmaz zsiradékot.

Salátákhoz a növényi, főleg olívaolajat ajánlja a szakember, viszont ebben is a mértéktartást tart indokoltnak, így ha salátára extra szűz olívaolaj kerül, akkor azzal már ne főzzünk.

Találjunk módot a mozgásra

Közölte: ilyenkor is ugyanannyit kell inni, az igény ugyanis nem változik lényegesen, mindössze kevésbé kívánjuk a folyadékot.Szintén jelentős a megfelelő mozgás. Sötétben nehezebben veszi rá magát az ember, hogy sportolni induljon, ha azonban magányos tevékenység helyett társaságit választ, növelhető a motiváció – mondta Miháldy Kinga.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.