A Pediatrics című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány készítői az Egyesült Államok tizenhat nagyvárosában élő 1746 kispapaadatait dolgozták fel. A témában született legutóbbi átfogó felmérést 1999 és 2000 folyamán készítették, ám az adatok ma is érvényesek - hangsúlyozta Neal Davis, a tanulmány vezető kutatója.
A kispapák depressziója nagymértékben köthető a munkanélküliséghez, ami manapság jóval magasabb mint egy évtizeddel ezelőtt - tette hozzá a szakember.
Az eredmények szerint a depressziós apukák 40 százaléka, az egészségeseknek csupán a 13 százaléka fenekelte el a gyermekét egyéves korában. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az elfenekelt gyerekek nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is hajlamosak a fizikai bántalmazásra és az agresszióra.
A szakemberek szerint a testi fenyítés azért sokkal problémásabb ilyen fiatal korban, mert a kicsik megsérülhetnek, illetve "valószínűleg még nem értik az összefüggést a viselkedésük és az azt követő büntetés között".
Összességében a megkérdezett apukák 7 százaléka tapasztalt komolyabb depressziót és 15 százaléka vallotta be, hogy elfenekelte a gyermekét a felmérést megelőző időszakban. Néhányan közülük már régóta küzdöttek a mentális betegséggel, míg másoknál valószínűleg a gyermekük születése után jelentkezett a búskomorság, hasonlóan a kismamák nagyjából 25 százalékát érintő szülés utáni depresszióhoz.
Az édesapák nagyjából 80 százaléka volt szinte folyamatos kapcsolatban gyermeke orvosával a kötelező rutin vizsgálatok miatt, ezért a szakemberek szerint nagyon fontos, hogy az ilyen alkalmakkor az édesapák mentális állapotára is kellő figyelmet fordítsanak az orvosok - hangsúlyozta Craig Garfield, a Nortwestern Egyetem gyermekgyógyászati professzor asszisztense.
A depressziós kispapákaz olyan pozitív gyermeknevelési gyakorlatokban sem jeleskedtek, mint a meseolvasás. A szakemberek szerint ennek oka, hogy az olvasás olyan fokozottabb koncentrálást igényel, amelyre a depressziós apukák nem igazán képesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.