Anyát szóval, engem kézzel ver apu

Lélekbúvár
PUBLIKÁLÁS: 2010. augusztus 30. 00:00
A tanulmány kimutatta, hogy a háromévesek 65 százalékát náspángolták el legalább egyszer az előző hónapban, és azokban a családokban, ahol a szülők egymással szemben erőszakosak vagy agresszívak, minden második háztartásban alkalmaznak testi fenyítést a gyerekekkel szemben.

Ahol az egyik vagy mindkét szülő erőszakosan viselkedik házastársával, nagyobb valószínűséggel részesülnek testi fenyítésben.

A tanulmány kimutatta, hogy a háromévesek 65 százalékát náspángolták el legalább egyszer az előző hónapban, és azokban a családokban, ahol a szülők egymással szemben erőszakosak vagy agresszívak, minden második háztartásban alkalmaznak testi fenyítést a gyerekekkel szemben.

Catherine Taylor, a Tulane Orvostudományi Egyetem kutatója elmondta, hogy a Pediatrics szakfolyóirat augusztus 23-i számában közzétett tanulmány célja a gyakori családon belüli erőszak és agresszió mintáinak alaposabb megismerése a szülők között, valamint a hároméves gyerekekkel szemben foganatosított testi fenyítés feltérképezése volt.

gyermek%2520bantalmazas1

"Azok a gyerekek kaptak a legnagyobb valószínűséggel verést, akiknek szülei egymással szemben agresszívak és erőszakosak"- foglalta össze Taylor.11013Taylor rámutatott, hogy a szülői agresszivitással és erőszakkal, valamint a testi fenyítéssel kapcsolatban készített más tanulmányoktól eltérően ez a tanulmány a sokak által kisebb jelentőségűnek tartott agresszív viselkedéseket vizsgálta a szülők között, a súlyos családon belüli erőszak helyett. A vizsgálat az olyan gyakori pszichológiai agressziókra tért ki, mint például a barátokkal való találkozás tiltása, a pénz visszatartása, vagy a partner kritizálása és inzultálása.

Lori Evans, a New York-i NYU Langone Medical Center kutatója szerint nem meglepő, hogy ha valaki erőszakos a partnerével, vagy a partnere erőszakos vele szemben, nagyobb eséllyel üti meg a gyermekét. Az viszont nagyon is meglepő, hogy valami, ami köztudottan nem hatékony a gyermeknevelésben, még mindig ilyen elfogadott és gyakori. Evans szerint igaz a régi párhuzam, mely szerint az autóvezetéshez jogosítványt kell szereznünk, ugyanakkor nem kell kurzust végezni ahhoz, hogy valaki szülő lehessen. A megelőzést kellene a középpontba helyezni, és meg kellene tanítani a szülőket arra, hogyan birkózhatnak meg a stresszel, és milyen alternatív megoldásokat alkalmazhatnak a nevelésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.