

Ismerős az érzés, hogy tudod, mozognod kellene, de a nap végére már alig marad bármire is energiád, nemhogy egy kimerítő konditermi edzéshez? Ez nem lustaság, csak az életedbe egyszerűen nem férnek bele órákig tartó tréningek. Pontosan az ilyen helyzetekre találták ki a snack workoutot, amely a tudomány szerint egy meglepően hatékony módszer.

A snack workout fogalmát még 2007-ben alkotta meg dr. Howard Hartley, a bostoni Harvard Medical School docense és kardiológusa. Azóta már kutatások sora bizonyította, hogy a módszernek valódi értéke van az egészségünk megőrzésében. A lényege pofonegyszerű: a mozgást ne egyszerre akard elvégezni, hanem apró, pár perces szakaszokban oszd szét a nap folyamán.
Egy 2026-ban megjelent, több európai egyetem közös kutatása során tudósok azt találták, hogy a rendszeres snack workout javítja a szív- és légzőrendszeri állóképességet azoknál, akik korábban egyáltalán nem mozogtak. A kutatók 414 inaktív felnőtt bevonásával 11 vizsgálat eredményeit összesítették. A résztvevők több mint 90 százaléka végig kitartott a program mellett – ez lényegesen magasabb arány, mint a hagyományos, vagy a magas intenzitású, rövid intervallumokból álló HIIT edzések esetében mért átlag.
Sokan gondolják, hogy az edzés csak akkor számít, ha legalább egy óráig tart és izzadságban fürdenek utána. Pont ez a szemlélet az, ami a legtöbb embert visszatartja a mozgástól.
A snack workout felülírja ezt a logikát, mivel a tested nem az órákat számolja, hanem a mozgás intenzitására reagál. Ha naponta többször mozogsz, akár csak pár percet, a szervezeted elkezd alkalmazkodni.
Mozogj korán, mozogj gyakran, mozogj rövid ideig
– tanácsolja dr. Howard Luks, New York-i ortopéd szakorvos és sportmedicina-specialista.
Kösd a mozgást egy már meglévő szokáshoz: jöhet pár guggolás fogmosás után, lépcsőzés az ebédszünetben vagy séta telefonálás közben. A snack workout nem csodaszer, hanem egy új szemlélet: visszahozza a mozgást oda, ahonnan kiveszett – a mindennapjaidba.
Nézd meg a következő videón, hogyan működik a snack workout a gyakorlatban:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.