<p>A szülés előtt utoljára lépett színpadra az énekesnő, akit ovációval fogadott a hallgatóság. Magdi négy hónapos terhesen visszavonul, a tervei szerint jövő nyáron hallhatjuk újra énekelni, akkor már háromgyermekes édesanyaként. </p>
<p></p>
A Magyar Posta a pénteki nappal kivezeti 174 éves szolgáltatását, a táviratot. A Metropol kollégája még utoljára édesanyját köszöntötte anyák napi dísztávirattal.
Könnyes szemmel hallgatta velemi házában társulatának születésnapi köszöntőjét tavaly novemberben a magyar színháztörténet egyik legnagyobb színésznője. Törőcsik Mari az utcai előadást az ablakából nézte végig.
Balázs Fecó érzékeny ember volt, s ez nemcsak lírai dalaiban mutatkozott meg. Alig egy hónappal ezelőtt az advent közeledtével adott érzelmes interjút a Borsnak, akkor imádott fiáról és életszeretetéről mesélt.
Ötven évvel az utolsó dalverseny után is óriási az érdeklődés a Táncdalfesztivál egykori sztárjai iránt. A következő retró show mégis az utolsó lesz, mert sajnos egyre fogyatkoznak az eredeti fellépők.
Azt hihetnénk, hogy a nagy tudósok, a népszerű művészek vagy az ismert politikusok még az utolsó pillanatokban is ügyelnek rá, hogy magasztos gondolatokat fogalmazzanak meg. Nagyobbat nem is tévedhetnénk…
A szabad világban nem találta a helyét, a börtönben lelt igazi otthonra a szombathelyi trafikrabló, aki korábban 20 évet ült egy lány megöléséért. A jelenség nem ismeretlen, sok rab lesz börtönfüggő.
Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg Liptai Claudia. Nem hosszabbítja meg a szerződését a TV2-vel, új kihívásokat és megújulást keres. Szakmai értelemben új életet kezd, és műsorkészítést tanul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.