Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

Újságírók



Idén 65 újságírót öltek meg

Idén 65 újságírót öltek meg

Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma, az idén legkevesebb 65-en haltak meg, a tavalyi 57 után - mutatta ki kedden Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi civil szervezet.
Mocskos olimpiát rendez Szocsi

Mocskos olimpiát rendez Szocsi

Azok után, hogy kiderült, a szocsi játékok minden idők legdrágább olimpiája, az ott lévő vendégek – sportolók, újságírók – nem maradhattak csöndbe. Döbbenetes fotókat posztoltak a neten.
Vélemény: Ez kínos

Vélemény: Ez kínos

Hogy a tegnap délelőttnek melyik volt a legkínosabb pillanata - hogy részt kellett vennem az ország Bálint Toncsijának könyvbemutatóján, hogy az esemény harmincadik percében a kettővel mellettem ülő fotós a harmadik pohár bor elfogyasztása...
Kiszabadultak a Szíriában fogva tartottak

Kiszabadultak a Szíriában fogva tartottak

Iráni közreműködéssel kiszabadult Szíriában két fogva tartott török újságíró, és már úton van Teheránba, közölte szombaton a Twitteren tett bejegyzésében Ahmet Davutoglu török külügyminiszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.