Hogy a tegnap délelőttnek melyik volt a legkínosabb pillanata - hogy részt kellett vennem az ország Bálint Toncsijának könyvbemutatóján, hogy az esemény harmincadik percében a kettővel mellettem ülő fotós a harmadik pohár bor elfogyasztása után félhangosan benyögte, hogy neki bizony brunyálnia kell, vagy az, hogy mindez a Magyar Újságírók Országos Szövetségének belvárosi székházában történt – nehezen tudnám megmondani.
De kínos volt, az biztos. Kínos volt hallgatni a profi zongoristát a sarokban, aki elegánsan adott komolyzenei aláfestést egy olyan könyvhöz, amelyben minden második lapon Toncsi mellével kell szembesülnie az olvasónak. Hol egy férfimagazin fotóján, hol a szoptatás kapcsán.
Kínos volt az is, hogy a vendégeket sokáig össze sem lehetett terelni a bemutató utánra tartogatott pezsgő, bor és vegyigyümilés asztaltól, s hogy még akkor is potyogtak a szájukról a szendvicsek morzsái, amikor az egyébként főiskolai médiaiismeret-tanárként működő moderátor elkezdte teljességgel értelmetlen felvezetőjét a könyvről.
Kínos volt az is, hogy a pasikronológiának is beillő könyv elején egy bibliai idézetet kellett elolvasnom, s roppant kínos az is, hogy Toncsi mindezt egy szem kislányának, Babikának ajánlotta.
A szürreális esemény valóságtól elrugaszkodottságának és kínosságának tényét csak tovább fokozta, hogy a lakodalmas fílinggel átitatott könyvbemutatón egyszer csak megcsapta az orromat a sülő pirítós semmivel össze nem téveszthető illata. Merthogy az igazán kínos mégiscsak az volt, hogy az elegáns teremben kezdték el sütögetni a tatár beefsteakhez kínált kenyeret.
