Mire ezeket a sorokat olvassa, már nagy valószínűséggel megkapta az első koronavírus elleni vakcináját Szacsvay László. A 73 éves legenda szerencsére az elmúlt egy évben sem veszített a rá jellemző jókedvéből.
<p>Már óvodásként is rajongott a versekért. Ráadásul szerelmes volt az óvó nénijébe, így aztán nem csoda, hogy minden fellépésen főszerepet kapott, hiszen nemcsak a verseket tanulta meg, hanem még szépeket is mondott Marika néninek. Mondhatnánk,...
Több száz rokon és barát kísérte utolsó útjára a múlt szerdán elhunyt 71 éves színészlegendát. A színész utolsó kívánsága szerint hatéves kislánya, Sára nem vett részt a szertartáson.
Megható pillanatnak volt szemtanúja lapunk olvasója, aki Szacsvay Lászlót és súlyos balesetet szenvedett feleségét, Klaudia asszonyt újra együtt látta.
Tiszteletre méltó akarattal és gyengédséggel segíti súlyos balesetet szenvedett párja felépülését a színész. Sajnos az asszony állapota ennek ellenére sem javul.
Szórakoztatta a közönséget, majd kerékpárra pattant, és hazahajtott a Színházak éjszakájáról Szacsvay László, aki hetek óta felesége életéért aggódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.