Hatéves kora óta dolgozik a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Jászai Mari-díjas színész, akinek első munkáját is már igen nagy elismerés övezte. Az akkor még kisiskolás Szacsvay László ugyanis a Vidám Parkban dolgozott szoknyafelfújóként.
– Az Elvarázsolt kastélyban kaptam munkát, ahol be kellett ülnöm egy rejtett zugba. Volt előttem egy tükör, abból láttam, hogy kik lépnek be a kastélyba, és mindegyiknek, akin szoknya volt, fel kellett fújnom a ruháját. A bundabugyis, széles szoknyás parasztasszonyoknak volt a legnagyobb sikere. Hatalmas ovációt kaptam, amikor kilátszott a bundabugyijuk, persze én mit sem láttam az egészből, csak a nagy tapsvihart, meg a nevetést hallottam – magyarázta D. Tóth Kriszta, a Spektrum Home csatornáján futó műsorában Szacsvay László, aki ezt követően teniszpályán dolgozott labdaszedőként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.