Viccel viseli csak el felesége súlyos balesetét Szacsvay László

Viccel viseli csak el felesége súlyos balesetét Szacsvay László

Szacsvay László
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 30. 07:55
Azt mondja: a humor az egyetlen fegyvere.
Bors

Múlt augusztusban a BorsOnline számolt be először arról a súlyos balesetről, ami a színművész feleségét érte: az asszony saját lakásuk ablakából, 15 méter magasról zuhant ki. Egy kábel mentette meg az asszony életét, amely enyhítette az esést. A nő hosszú ideig élet-halál között volt, súlyos gerinc- és koponyasérüléseket szenvedett. Hónapokon át feküdt az intenzív osztályon, ahol gépek tartották életben. Később átkerült egy rehabilitációs intézménybe, ahol a szakemberek gyógytornával igyekeztek javítani az állapotán.
Szacsvay ma már otthon ápolja párját. Korábban úgy fogalmazott: "Jártányi erőm sem maradt."

Kedd este Veiszer Alinda vendége volt, aki természetesen rákérdezett a balesetre is, a színész pedig őszintén beszélt az elmúlt időszakról.

"Mindig jelmondatom volt Az ember tragédiájából: Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának, s mulattatni fog!" - árulta el Szacsvay, hozzátéve, hogy csak ki kell fordítani a tragédiát, s máris komédia lesz belőle, ám a tévés nem hagyta annyiban: "Akkor hadd kérdezzek konkrétan! Hogy fordítod ki azt a drámát, ami a feleségeddel történt?" 

"Hiányzott a fizikaórán, mikor a gravitációt tanulták" - válaszolt a színész, ám miközben viccelt, arcán látszott: pontosan tudja, milyen súlyos dolgokról van szó - amikor azonban a műsorvezető a szokatlan válasz hallatán elnevette magát, már ő is elmosolyodott.

Arra a kérdésre, hogy van most a felesége, annyit mondott: "Az, hogy él, Guinness-rekordba való. Az, hogy hova tudtunk eljutni másfél év után, az szintén."

Szacsvay egyébként azt is elmondta: észre sem vette, hogy párja kizuhant: sokáig beszélt hozzá, amikor már nem volt ott... Ennél többet azonban nem szeretett volna Szacsvay a balesetről beszélni, így udvariasan megkérte Alindát, kanyarodjanak el másfelé.

A beszélgetést ide kattintva nézhetik meg - a színész a 33. perctől beszél a balesetről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.