A tudomány fejlődésének köszönhetően ma már sok, egykor megmagyarázhatatlan „csodának” ismerjük az okát. Léteznek azonban máig megfejtetlen, a kutatókat foglalkoztató jelenségek.
Ki gondolná, hogy léteznek olyanok, akiknek szó szerint semmit sem tudni a múltjáról. Egyszer csak belecsöppentek mások életébe, de hogy honnan jöttek, az mindenki számára rejtély maradt örökre.
<p>Senki sem tudja, hogy hogyan keletkezett a titokzatos és egyben hátborzongató fénykép, amit egy kétgyermekes édesanya talált magáról mobiltelefonjában, miután felébredt. A nyilvánossághoz fordult, hátha valakinek sikerült megfejteni...
Egy rejtélyes gyilkossági ügy körvonalazódik a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltán eltűnésének hátterében. A rendőrségnek már gyanúsítottja is van, É. Imrét tegnap előzetes letartóztatásba helyezték.
<p>Kétségbeesetten keresi a családja a bátonyterenyei Varga Andreát. A 20 éves lány egy ismeretlentől kapott egy titokzatos telefonhívást, azóta nem találják. A lányra számtalan veszély leselkedhet, ugyanis Andrea szellemi fogyatékos. </p>
Rejtélyes férfi után nyomoz a rendőrség, akiről halála után derült csak ki, hogy nincsenek papírjai, sehol sincs nyilvántartva, nem volt állása, mégis jól élt, és mindent készpénzzel fizetett.
Állítólag egy barátuk megsegítésére indultak, néhány órával később autójukban holtan találták rájuk. Három éves kislányuk szeme láttára lőtték agyon őket, de halálukkal kapcsolatban rengeteg a kérdőjel.
Holtan találták meg azt a nőt, aki áprilisban egy Apajon elkövetett, brutális gyilkossággal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak. A rendőrség szerint új élettársa ölte meg.
Nem jelenik meg több részlet a Welsz-könyvből, a kiadó leállította a további közléseket, azok ugyanis tartalmuknál fogva nem kerülhetnek egyelőre napvilágra. Bár az utolsó résznek egy hónapja meg kellett volna jelennie, még a második...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.