Celeb

Gyász: rejtélyes módon vesztette életét a Got Talent tehetsége

BLN

Létrehozva: 2016.06.15.

Tragikusan fiatalon, érettségije közepén ragadta el a halál Attilát. Előjele nem volt, egy alattomos betegség két nap alatt vitte el.

Kevesen álltak olyan magabiztosan a Hungary's Got Talent zsűrije elé, mint Kovács Attila Alex. A 18 éves szegedi fiú Kovi MC-ként nevettette meg Csuja Imrééket az RTL Klub tavaly őszi tehetségkutatójában. Letörölhetetlen mosollyal Kis Grófo slágerét, a No roxa ájt énekelte, közben a saját névjegyét osztogatta, Kovács Patrícia el is tette.

De hiába hódította meg a közönség szívét, a zsűri nem engedte tovább Attilát. Komolyan vágyott a zenei karrierre, külön iskolai és mulatós kártyát is készíttetett magának.

Attila élete a zene mellett a szerelme és barátai voltak. Fiatal kora ellenére is komoly falunapos karrierrel büszkélkedhetett. A szegedi piaristák végzős diákjaként készült most az érettségijére. Múlt pénteken azonban váratlan tragédia történt, amelynek semmi jele nem volt. 

– Nem volt beteg. Akkor derült ki, és sújtott le minket a kegyetlen diagnózis. Kisfiamat az érettségi kellős közepén ragadta el tőlünk a halál – mondta a Borsnak Attila gyászoló édesanyja, de ennél többet nem kívánt elárulni. A Bors információi szerint Attilát kórházba vitték, de testét mindössze két nap alatt győzte le egy alattomos betegség.

– Leírhatatlan a fájdalom, amit érzünk. Még el sem indult a karrierje, de megtalálta volna az útját, ebben biztos vagyok. Rengeteget bolondoztunk, mert imádott mókázni. Kovi rengeteget segített a családjának is. Őszintén osztozom a fájdalmukban – mondta megtörten Attila egyik jó barátja. A fiú emlékére a halála utáni napon gyászmisét is tartottak a szegedi piarista templomban. Családja és barátai szívszorító üzenetekben fejezték ki szeretetüket az egyik közösségi oldalon.

– Egy anya számára, aki elveszítette gyermekét, az első nap fájdalma nem fonnyad el az idővel. Hiába kopik, hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem oszlik el soha – írta édesanyja, aki megható versben is búcsúzott fiától.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók