Budapest tégláinak rejtélyes üzenetét őrzi Vincent

Budapest tégláinak rejtélyes üzenetét őrzi Vincent

rejtélyes
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 18. 13:00
Bors

Téglákat keres és fotóz Budapesten a svájci születésű Vincent Baumgartner, akinek az édesanyja magyar. Öt évig élt a magyar főváros­ban, majd hazament szülőhazájába, de most el­döntötte, hogy visszatér és a továbbiakban itt rendezi be az életét.

Csavargásai közben felfedezte, hogy rengeteg téglán láthatók akár már a XIX. század végéről is származó nevek. Ezeket kezdte fényképezni, és gyűjteményét feltette a Facebookra. 

– Sajnálom, hogy ezek az épületfelújítások során eltűnnek majd, ezért próbálom így megőrizni. Egy börtönépület falán találtam például egy valószínűleg ironikusnak szánt vésést, miszerint „itt volt a lakásom” – mondta a Borsnak Vincent, aki a Face­book-odalán most segítséget kér. 

– Sziasztok! Június óta körbejártam Budapestet, és lassan több mint háromezer képem van. Ezeket főleg az utcán, nyilvános helyeken készítettem. Most vi­szont itt az idő, hogy olyan he­lyekre menjünk, ahova engedélyt kell kérni (katonai létesítmények, gyárak, kórházak stb.).

Nosztalgia

Sok téglagyár állított elő pecsétes téglákat, amik ma már gyűjteményekbe kerülnek. A megbecsülés más módon is megnyilvánul. A bontásokból előhalászott emlékek beépülnek házak, kandallók falába, s van, aki
a kőkerítésébe építi be. Pátyon is nagy becsben tartják a régen megszűnt Hutera téglagyár ilyen emlékét. A Hutera arról is nevezetes, hogy 1924-ben egy tornádó ledöntötte a kéményét.

– Írtam sok helynek, de sajnos nem kaptam választ, il­letve nem tu­dok olyan szépen fogalmazni magyarul, ezért jó lenne, ha ti is tudnátok segíteni felvenni a kapcsolatot olyan in­tézményekkel, ahol fényképezhetnénk érdekes vésett téglákat. Írjatok kommentben vagy privát üzenetben, és megbeszéljük, hova szeretnék bejutni, s termé­szetesen ti is jöhettek – olvasható a Budapest téglái oldalon. 

Százéves üzenet a kórház falán

Egy több mint száz­éves üzenet, amit franciául írtak a Szent János kórház egyik falára. Magyarra fordítva a második sora: „mindennap ide jöttem, hogy meggyógyuljak” és a harmadik: „a szemem színe”. Az első sor már nem olvasható, az utolsóból pedig csak az aláírás maradt meg épen: „Jose­phes”.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.