Alaposan felzaklatta Franciaországot, hogy egy hónapon belül két kocogó nőt gyilkoltak meg az országban. A Paris Match francia bulvárlap azt írja, a két gyilkossági esetre azért hárul a szokásostól nagyobb médiafigyelem, mert az elmúlt tíz évben hét futót ért halálos támadás, míg idén már egy hónap alatt két futónővel végeztek.
A legutóbbi eset október 28-án történt, a 29 éves Alexia Daval reggel ment el futni a Saone folyó partjára Gray városában. A bankárként dolgozó nő férje azt mondta, Alexia a szokásos egy órára ment el aznap sportolni, de nem tért haza. Három órával később a férfi értesítette a rendőrséget. A fiatal nő holttestét két nappal később, október 30-án találták meg, meggyilkolták.
Alexia Daval halála felkavarta a közvéleményt, ugyanis két héttel előtte egy másik futónő tűnt el a Gray-től 400 kilométerre lévő Caudry városában. Az 57 éves Ginette Alvarez hetente többször ment a település mellett lévő erdőbe futni. Holttestét október 19-én találták meg, felső testén több sebesülést fedeztek fel. A nyomozás során egyelőre annyi derült ki, hogy éles tárgyakkal okozták a sebeket. Az nem derült ki, ki és pontosan mivel gyilkolta meg a futónőt.
Mindkét gyilkosságban folyik a nyomozás, de a hatóságok egyelőre nem találtak kapcsolatot a két futónő halála között. Mindenesetre a közvéleményt nagyon felzaklatta az időben egymáshoz közel történt két haláleset, már nyílt is egy francia Facebook-csoport, amibe futónők léphetnek be, hogy megismerjék egymást, hogy utána együtt tudjanak futni, így elkerülve az újabb hasonló tragédiákat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.