Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

60. oldal - Pénz



8000 kilométert utazott a szexért a boldogtalan nő

8000 kilométert utazott a szexért a boldogtalan nő

Barbara elvált, jó karban lévő, jól szituált nő, de majdnem hatvanéves. Otthon a kora miatt évek óta nem talál magához illő férfit, a világ másik felén azonban akadnak, akik örömmel kielégítik az igényeit. Igaz, ennek ára van.
Többe kerül a sulikezdés a karácsonynál

Többe kerül a sulikezdés a karácsonynál

Vakarhatja a fejét a család pénzügyminisztere: a tanévkezdés nem csak az általános és középiskolás gyerekeket nevelő szülőknek, de azoknak is sokba kerül, akiknek a csemetéje oviba vagy főiskolára indul.
Vélemény: Átállás

Vélemény: Átállás

Amikor a baráti társaságban senkinek sem született még gyermeke, vérre menő vitát folytattunk arról, vajon mekkora részt kell vállalnia a társadalomnak a következő generáció felneveléséből.
Vélemény: Tízezer perc

Vélemény: Tízezer perc

Maga sem tudja Civil Összefogás Fórum, hogy kit jelentett fel üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt az ügyészségen, de ettől a devizahitelesek sorsának jobbra fordulását reméli. Amit tesz pedig, a bajban lévő adósok cinikus becsapása.
Vélemény: Talált pénz

Vélemény: Talált pénz

Csilingelő apró vagy zizegő papírbankó? Mindegy, akármilyen pénzt talál az ember, annak jobban örül, mintha kölyökkutyát simogatna vagy csokit majszolna – a brit kutatók szerint.
16,7 milliót kerestek az elcseszett festménnyel

16,7 milliót kerestek az elcseszett festménnyel

Több millió forintot keresett Gimenez azzal, hogy szaktudás és engedély híján maga vett gondozásba egy erősen megkopott XIX. századi Jézus Krisztust ábrázoló freskót. A katasztrófakép jól jövedelmezett a városnak, így az asszony is meggazdagszik.
16,4 millióba kerül a nyaralás egy kutyának

16,4 millióba kerül a nyaralás egy kutyának

Vége a tehetős gazdi lelkiismeret-furdalásának amiatt, hogy míg szeretteinek álomnyaralást biztosít, addig hűséges négy lábú barátjának nem. A kéthetes kutyavakáció kínálata emberi mércével mérve is irigylésreméltó. Egyelőre csak Angliában.
Vélemény: Függetlenek

Vélemény: Függetlenek

A gyerekeimet sokszor irigylik a társaik. Nem mintha több pénzük lenne, sőt. Ám nem kell kuncsorogniuk, ha valamit akarnak, s beszámolniuk minden egyes költésről.
Milliárdosok játékszere a francia foci

Milliárdosok játékszere a francia foci

A francia futball két külföldi üzletember, a katari Nasszer al-Kelaifi és az orosz Dmitrij Ribolovljev játékszere lett. Az a csapat nyer bajnokságot, amelynek tulaja mélyebben a zsebébe nyúl.
Ötmillióan indulnak a 9. legnagyobb lottóötösért

Ötmillióan indulnak a 9. legnagyobb lottóötösért

Több mint 2,1 milliárd forinttal lesz gazdagabb az, aki jól találja el az ötös lottó nyerőszámait. A bődületes összeg csak a kilencedik lehet a hazai lottózás történetében, de a szakemberek – és a példák is – azt sugallják: a győztes...
150 millióért rendez idén tűzijátékot a kormány

150 millióért rendez idén tűzijátékot a kormány

Elsőre soknak tűnik az összeg, valójában mégsem az. Legalábbis, ha az elmúlt évek augusztus 20-i ünnepi költségvetésével hasonlítjuk össze. Igaz, egy látványos ünnepi dunai tűzijátékot már ötvenmillióból is ki lehet hozni.
23 milliót ér egy világcsúcs

23 milliót ér egy világcsúcs

Ma kezdődik Moszkvában az atlétikai világbajnokság, amely számtalan nagyszerû versenyt ígér. Világcsúcsokban és Pars Krisztián aranyérmében reménykedünk.
Horror árak a Szigeten: homár tízezerért

Horror árak a Szigeten: homár tízezerért

Az biztos, hogy nem a magyar zsebekhez méretezték idén a Sziget fesztivál árait: egy dobozos Dreherért egységáron 740 forintot kérnek el, egy kebab 1100, a libazsíros kenyér 600, de ehetünk homárt is, aminek darabja tízezer.
Helyreigazítás

Helyreigazítás

Oldalunkon 2013. augusztus 2-án megjelent „ Tilos lefeküdni a parlamentben” című cikkünkben tévesen állítottuk, miszerint a „jobbikosok nem fizettek”, ugyanis az országgyűlés a földtörvény szavazásán történtekkel kapcsolatban a...
Vélemény: Agymenés

Vélemény: Agymenés

Ha én gazdag lennék… Ezt dúdolgatom, amióta megláttam, hogy közel kétmilliárd forinttal lehetne vastagabb a bankszámlám, ha az öt megfelelő számot ikszelném be a lottón.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.