Múlt hét végén valóságos pánik alakult ki az áruházakban egy zsaroló miatt, aki több millió forintot követelt azért cserébe, hogy ne injekciózzon bele semmit a dobozokba, megmérgezve ezzel a gyanútlan vásárlókat. De hol lehet a rés...
Nem esett messze az alma a fájától, mondhatnánk Cristiano Ronaldo gyermekére, de a Real Madrid focistája biztosra megy, és mintha tudatosan saját képére formálná a fiát.
Egy brit ruhaüzletlánc új babaruha-kollekciót dobott piacra, ám nem sokkal a debütálás után már le is kellett venni termékeiket a polcokról. Felháborodott anyukák ugyanis észrevették, hogy a rugdalódzókon pénisz formájú mintát rejtettek el a készítők.
Létezik-e tökéletesen másolt bűntény? Mi hajtja a gyilkosokat, akik egy krimiből vagy egy másik elkövetôrôl mintázzák gaztetteiket? Megtörténhet-e, hogy az ügyvéd – épp a másolt regényre is hivatkozva – megnyer egy perújítást?
Dehogy követem el ugyanazokat a hibákat! Egészen másképp nevelem majd a gyerekeimet, nem csinálom azt, amit az őseim – bár sokan ezt mondják, végül mégis másolják az anyai, apai mintákat akaratlanul is.
Naponta körülbelül háromszázötven kilogramm kokaint fogyasztanak el Európában – erre az eredményre jutottak azok a norvég tudósok, akik tizenkilenc európai nagyváros szennyvizéből vettek mintát a cél érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.