
Gáspárné Balla Beáta, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Gáspár Bea, esetleg Bea asszony 1974. július 28-án született Salgótarjánban. Érettségi bizonyítványát a Nógrád megyei Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskolában szerezte meg. A tanulmányai befejezése után egy évvel összeházasodott gyermekkori szerelmével, Gáspár Győzővel, akivel óvodás koruk óta ismerték egymást.
Gáspár Bea leginkább férje, Gáspár Győző révén vált ismertté az országban, amikor 2005-ben az RTL Klub elkezdte sugározni a család mindennapjait bemutató Győzike show-t, amely 2010-ig nagy népszerűségnek örvendett.
2008-ban a Szombat esti láz című táncos műsorban Cseh Szakál Tibor volt a partnere, a mezőnyben a 7. helyen végeztek. Emellett egy ideig az RTL Klub Reggeli című műsorának társműsorvezetője is volt.
2009-ben bemutatták a Holnap történt – A nagy bulvárfilm című filmet, amelyben Bea, Anettka munkatársát játszotta.
Győzike feleségének főzőtudományát mindenki dicséri, amit a 2009-ben a Vacsoracsata című gasztro realityben is alkalmanként bemutatott.
Az ismertség új és izgalmas felkéréseket hozott Beának, akit 2010-ben arra kértek, szerepeljen a CKM férfimagazin címlapján is. Győzike felesége igent mondott, annak ellenére, hogy a roma hagyományok tiltják az ilyesmit.
2014-ben, férje után Gáspár Bea is részt vett a Celeb vagyok, ments ki innen című reality műsorban, ahol a 8. helyen végzett.
2016-ban nagyobbik lányával, Evelinnel közösen szerepeltek a Hagyjál főzni! című vetélkedőben, ahol főztjükkel lenyűgözték a zsűrit. Még ebben az évben óriási felhajtás volt körülöttük, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a saját otthonukban rájuk tört, mert 50 millió forintos csalással vádolták meg a showman-t. A pert egészen a kúriáig vitték, végül sikerült tisztázniuk magukat.
2017-ben Gáspár Bea lett a Konyhafőnök VIP című gasztro-vetélkedő győztese lett, aminek köszönhetően teljesen megváltozott az élete. Onnantól kezdve a főzés körül forgott az élete.
2017-ben elkezdett Youtube-csatornájára főzéssel foglalkozó videókat feltölteni, amelyeket több százezren néztek meg. A Bea Konyhája nevű Facebook oldalán élő bejelentkezésekben készítette el a saját receptjeit.
2018-tól kezdődően több borvacsorát is rendezett, melyek szintén nagy sikert arattak.
2019-ben Gáspár Bea szakácskönyvet adott ki Bea konyhája címmel. Mostanáig pedig már összesen 5 szakácskönyvet írt.
2020-ban a LifeTV-n futó Van életünk című reality műsorban szerepelt.
2021-ben az Összezárva Hajdú Péterrel vendége volt.
Gáspár Győző 1993-ban feleségül vette Balla Beát (férjezett nevén: Gáspár Bea), majd 2024-ig további nyolc alkalommal újították meg a házassági fogadalmukat.
1999-ben Jordániában, 2003-ban a Mátyás-templomban, 2005-ben Kubában, 2008-ban Siófokon, 2013-ban a sziráki kastélyban, utána az Európa hajón ünnepeltek, 2018-ban a salgótarjáni templomban, 2023-ban pedig Dubaiban ünnepeltek.
Házasságukból két lányuk született; Gáspár Evelin 1994. június 15-én, valamint Gáspár Virág 2002. július 26-án. Virággal való várandóssága előtt Bea orvosi segítséget kért, hogy teherbe eshessen. Később árulta el, hogy valójában ikreket várt. Hiába figyelmeztette az orvos, hogy kímélje magát, ő egy decemberi napon úgy gondolta, abból nem lehet baj, ha kitakarít. Ám amikor fellépett a létrára, hogy visszaakassza a függönyt, egy rossz mozdulat miatt megcsúszott és az asztalra esett. A baleset után azonnal kórházba szállították, ahol az ultrahang kimutatta, hogy az egyik baba elment.
Gáspár Győző és Bea gyakran szerepelt az újságok hasábjain a házasságuk miatt, lassan felsorolni sem tudják, hogy hány alkalommal voltak mélypontjaik. Bea évekkel később egy podcast műsorban bevallotta, hogy férje a Győzike show forgatásai idején szeretőt tartott és egy időre elköltözött a családjától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.