<p>Írországi farokrágási tanulmányút, koncert Izraelben, házassági konferencia Afrikában és szentmise napidíjért – izgalmas és fura úti célpontjai voltak tavaly a minisztériumok beosztottjainak.</p>
A háziorvosnak harminc percig kell egy beteggel foglalkoznia – ez a terv fekszik az Emberi Erőforások Minisztériumának asztalán. Ha megvalósul, sokan be sem jutnak a rendelőbe.
<p>Havi 3,5 millió forintot költött 7 hónapon keresztül vendéglátásra és ajándékokra egy állami pénzalap, a bezárásra ítélt Herman Ottó Intézet vezetői pedig stresszkezelésre jártak nettó 690 ezer forintért. </p>
Havi százezer forintot kap a kormánytól Magyarország 9. leggazdagabb embere, Wáberer György Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként. Évi 280 millió forintunkba kerülnek a miniszteri biztosok és megbízottak. Kerényi Imre Rogánhoz igazolt.
Dr. Matolcsy Mátyás megbízatása a Nemzetgazdasági Minisztériumnál 2013 májusában megszűnt. A felmondásról a kormany.hu-n lehetett olvasni, a minisztérium szerződései között. A tárca szerint az ügynek nincs köze Matolcsy György távozásához.
PET-palackokra, italoskartonokra, alumíniumdobozokra és üvegekre, de még a joghurtosdobozokra is 30 forintos betétdíjat akar kivetni a kormány, bár a szakember szerint ez nem megy máról holnapra.
Rémes állapotok uralkodnak egy heves-megyei faluban. Tarnazsadányban szinte minden napra jut egy betörés, vagy lopás, az emberek sötétedés után már nem mernek kimerészkedni a házaikból. A polgármester szerint élhetetlenné vált a település.
Miközben a minisztérium tagadja, hogy a Seuso-kincsek hazahozataláról egyeztettek, a kulturális államtitkárságról lemondott Szőcs Géza állítja: ő az adásvételi szerződés másolatát is látta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.