Aki csak teheti, otthon van most, de olykor boltba is kell menni, ki az utcára. Ilyenkor is védheti magát és másokat a koronavírus ellen néhány szabály betartásával.
Ész nélkül kapkodja be a különböző vitaminkészítményeket, remélve azt, hogy így nem kaphatja el a vírusokat? Tudta, hogy ezzel árthat is a szervezetének, hiszen a túladagolás veszélye is fennállhat?
Kéthetes karanténra kötelezi az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) azokat a hallgatókat és oktatókat, akik az új koronavírus terjedésének helyén jártak az elmúlt 14 napban, vagy olyan emberekkel voltak kapcsolatban, akik a vírus által...
Magyarország mindent megtesz, hogy ne törjön be a vírus. Oltás ugyan még nincs a koronavírus ellen, de alapos kézmosással és a higiénés szabályok betartásával el lehet kerülni a betegséget.
Levegő után kapkodva keresgélhetjük a távirányítót a kanapén, pihegve várjuk, hogy álom jöjjön a szemünkre a sok finomság terhe alatt. Nem kell a patikába szaladni savlekötőért, ha betartja a következő szabályokat az ünnepek alatt.
Egy felnőtt ismerőse mentette ki a nyolcéves fiút egy pedofil karmai közül Szegeden. Neki szerencséje volt, de mit kell tennie a hasonló korú gyerekeknek, hogy ne váljanak áldozattá?
Szabadidejében két saját zenekarában énekel és zenét is szerez Horváth Richárd rendőr főtörzs. A 36 éves zsaru 11 esztendeje dolgozik a rendőrségen, jelenleg bűnügyi szakterületen, Miskolcon.
<p>Hiába az ember legjobb barátja, ösztöneiből a kutya sem tud kivetkőzni. Akadhatnak olyan helyzetek, amikor jobb menekülőre fogni, de nem mindegy, mit hogyan csinálunk.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.