Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA napsütés, a tengerpart, a pörgős bulik és egy falatnyi bikini – Nagy Bogi pontosan tudja, hogyan robbantsa fel az internetet! Az énekesnő ezúttal Ibizáról jelentkezett be, és a követői egytől egyig rajonganak a dögös külsejéért. Az egykori kislányból mára igazi bombázó lett!

Sokan még mindig úgy emlékeznek rá, mint arra a mosolygós, tehetséges tinédzserre, aki mindössze 13 évesen tűnt fel a televízióban Az ének iskolája című műsorban, és már akkor bebizonyította, hogy különleges hanggal áldotta meg a sors. Azóta azonban rengeteg év telt el, Bogi pedig nemcsak zeneileg fejlődött hatalmasat, hanem nőként is teljesen kivirult. Karrierje évről évre egyre magasabbra ível, miközben rajongótábora is folyamatosan gyarapszik. Most azonban nem egy új dallal vagy koncerttel hívta fel magára a figyelmet, hanem a nyári vakációjával.
Az énekesnő nemrég Ibizára utazott, ahonnan több látványos fotót és videót is megosztott követőivel. A legnagyobb sikert kétségkívül az a felvétel aratta, amelyen a kristálytiszta tengerben pózol Nagy Bogi bikiniben. A napsütés, a türkizkék víz és Bogi sugárzó mosolya együtt olyan hangulatot teremtett, amelyről sokan csak álmodoznak. A képek alapján az énekesnő minden percét kiélvezi a mediterrán szigeten. Nemcsak a strandolásból vette ki a részét, hanem a helyi gasztronómiát is felfedezte. Több különleges fogást is megmutatott a követőinek, akik láthatták, milyen finomságok kerültek az asztalára a nyaralás alatt.

Természetesen Ibiza nemcsak a gyönyörű tengerpartjáról híres, hanem a legendás éjszakai életéről is. Bogi ebből sem maradt ki: fotói és videói alapján több hangulatos partin is részt vett, ahol láthatóan remekül érezte magát. A felvételeken önfeledten mosolyog, táncol, énekel és élvezi a nyár minden pillanatát, ezáltal mindenki számára egyértelmű lett, hogy Nagy Bogi válása után újra boldog. A rajongók természetesen nem győzték dicsérni az énekesnőt. Sokan kiemelték, hogy fantasztikusan néz ki, mások pedig azt írták, hogy sugárzik róla a boldogság. Többen azt is megjegyezték, hogy hihetetlen látni, milyen magabiztos és érett nővé vált az a fiatal lány, akit évekkel ezelőtt ismert meg az ország.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.