Egyre több ország vezet be kényszerintézkedéseket, hogy megállítsák a fertőzés terjedését. Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak a fertőzött országokba
– mondta dr. Prinz Gyula, a Semmelweis Egyetem infektológusa.
A betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felső légúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Amennyiben valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felső légúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban jelentkezhet.
Megvizsgálják a kínai tanulókat
A budapesti Semmelweis Egyetemen mintegy 400 távol-keleti diák tanul, közülük 52-en kínaiak. Nekik, mielőtt megkezdik a következő félévet, ki kell tölteniük egy részletes kérdőívet, ami alapján kiderül, mekkora a kockázata annak, hogy vírushordozók.
A gyanús esetekben, ha a hallgató panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonják. A tüneteket produkálókat pedig azonnal az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják.
A gyakori kézmosás és a higiéniai szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben
– mondta dr. Prinz Gyula.
A Debreceni Egyetemen is hasonló intézkedéseket vezettek be, és egy lázkaput állítottak fel az egyetem épületében, amivel a beérkező diákok testhőjét ellenőrzik.
Valamint a Debreceni Egyetem is részt vesz az új koronavírus elleni hatóanyag kutatásában – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor.
Hazahozzák a magyarokat
Jelenleg nyolc magyar állampolgárról tud a magyar külügyminisztérium, a leginkább fertőzött Hupej tartományban. Közülük heten várhatóan egy pénteken induló géppel hazajönnek.
Ahogy korábban már megírtuk, a Külügyminisztérium felvette a kapcsolatot azokkal az országokkal, akik szintén tervezik honfitársaik kimenekítését Kínából, köztük a franciákkal.
A franciák jó eséllyel be fognak jutni, az ő gépükre próbál mindenki felszállni. Amennyiben a 7 magyar nem jut fel a gépre, akkor máshogy kell segítenünk. A Magyar Honvédségnek van erre kapacitása
– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányülésen.
A kormány további intézkedéseket is tervez, egységes akciótervet dolgoz ki. Emellett már most is intézkednek, ha az indokolt. Pár napon belül pedig leállíthatja a Magyarország és Kína közötti repülőjáratokat.
Számok mutatják a ragályosságot
Sajtóhírekben már korábban is megjelentek bizonyos statisztikák, amik a koronavírus halálozási arányát és a ragályossági tényezőjét próbálták megtippelni.
– A kínaik a számításokhoz az első 99 beteg állapotának alakulását vették alapul. Ez már egy olyan statisztika, ami közel valós képet fest a fertőzés veszélyességéről.
A számok alapján a halálozási arány 10–12 százalék közé tehető, míg a ragályossági tényező 2,2 jelenleg. Utóbbi akkor jó, ha egy alatt van. Ebben az esetben elmondható, hogy a megtett intézkedések eredményesek voltak, a járvány csökken, megállítható – mondta Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Kutatócsoport tagja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.