Aktuális

Karanténba küldi egyes oktatóit és hallgatóit az ELTE

MTI

Létrehozva: 2020.03.06.

Kéthetes karanténra kötelezi az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) azokat a hallgatókat és oktatókat, akik az új koronavírus terjedésének helyén jártak az elmúlt 14 napban, vagy olyan emberekkel voltak kapcsolatban, akik a vírus által érintett területen tartózkodtak - tette közzé honlapján az egyetem.

E szerint kötelezik azokat a hallgatókat, oktatókat, munkatársakat, akik az elmúlt 14 napban Kínában, Dél-Koreában, Észak-Olaszországban, Iránban jártak, vagy olyan emberekkel voltak közvetlen kapcsolatban, akik ezekben az országokban tartózkodtak a találkozást megelőző két hétben, hogy március 19-ig legyenek otthoni karanténban, ne menjenek be az egyetemre, illetve ne vegyenek részt az egyetem rendezvényein.

Felszólították azokat az oktatókat és hallgatókat, akik az elmúlt 14 napban részt vettek az ELTE Természettudományi Kara Biológiai és Kémiai Intézetei által a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészképzésében tartott órákon, és így közvetlen kapcsolatba kerülhettek az SE iráni hallgatóival, hogy két hétig maradjanak távol az ELTE épületeitől, illetve rendezvényeitől.

Ezentúl az ELTE határozatlan időre felfüggeszti a SE angol nyelvű gyógyszerészképzésének ELTE-s óráit.

Azok, akik vállalják az önkéntes otthonmaradást, vagy hatósági karanténba kerülnek, kötelesek bejelenteni a távollét okát és a távollét elejét és végét, és - ha van ilyen - a vírusteszt negatív eredményét.

Felkérték az egyetem professzor emeritusait, továbbá minden olyan munkatársat, oktatót, akiknek a kora vagy egészségi állapota miatt az új koronavírus az általánosnál magasabb kockázatot jelent, hogy tartsák távol magukat az oktatástól, az egyetemi élettől.

Azoknak az oktatóknak, kutatóknak, munkatársaknak, akik az új koronavírusra tekintettel önkéntesen vagy a fentiek alapján karanténba vonulnak, az érintett munkanapok igazolt távollétnek minősülnek, és így nem járnak fizetéscsökkenéssel. Akiket az egészségügyi ellátórendszerben helyeznek karanténba, táppénzben részesülnek - tartalmazza az ELTE járványügyi operatív koordináló testületének felhívása.

A Magyarországon koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált négy ember közül kettő itt tanuló iráni diák és egyikük barátnője.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132438_auto_resized.jpg
origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713269113
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713269113
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában