3 daganattípus, amely öröklődhet

3 daganattípus, amely öröklődhet

megelőzés
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 19. 11:30
Bors

Az életmódon kívül a genetika is döntően befolyásolja bizonyos daganatfajták kialakulását. Mivel az utóbbit nem tudjuk befolyásolni, dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa a rendszeres szűrésekre és a korai felismerésre hívta fel a figyelmet.

A European Journal of Cancer című szaklapban megjelent tanulmány szerint három daganattípusról állapították meg, hogy döntően az örökletes tényezők befolyásolják a kialakulását: a mell-, a prosztata- és a vastagbélrákról. Kiderült, hogy amennyiben legalább az egyik biológiai szülőnél előfordult valamelyik daganatos megbetegedés, jelentősen nagyobb esély volt az utódnál is ugyanolyan betegség kialakulására.

A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy ez nem azt jelenti, hogy az életmód lényegtelen tényező, csupán azt, hogy ennél a három daganattípusnál az öröklődés a meghatározó.

A kulcs: a szűrővizsgálat

Azoknak, akik bármelyik daganattípussal szembenéztek már családon belül, rendszeresen, illetve gyanú esetén minél előbb ajánlott orvoshoz fordulni. A mellrák szűrésének első lépése az önvizsgálat, illetve a nőgyógyászati kontroll, a vastagbél vizsgálatát a gasztroenterológus végzi, a prosztataszűrés miatt pedig az urológushoz kell fordulni. Az orvos síkosított gumikesztyűben a végbélnyíláson keresztül kitapintja a prosztata nagyságát, vérvizsgálattal ellenőrzik a PSA-szintet, valamint ultrahangkészülékkel láthatóvá válik a prosztata állománya. Bármit fedez fel a szakember, azt további kivizsgálásoknak is követniük kell.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.