Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsKorábban Reni többször számolt be arról, hogy nagy küzdelem alakult ki szülei és a biztosító között. Most olyan részleteket árult el lapunknak a Házasság első látásra sztárja, amik korábban nem láttak napvilágot. A helyzet még mindig hasonló, mivel Kovács Renáta szülei továbbra is az önkormányzati lakásban élnek, ám most már több tárgyi adomány is érkezett, amiért rendkívül hálás az egész család.

A lakhatatlanná vált otthon még messze van attól, hogy ismét élhető legyen. Ám most elindultak a rögös úton Reni szülei, akik nehezen dolgozták fel házuk elvesztését.
Megkezdődtek a felújítási munkafolyamatok. Tető még nincsen rajta, de már beöntötték a betonpilléreket. Tehát a vasfödém már felkerült és szintbe hozták a tetőszerkezetet
– mondta lapunknak Kovács Reni.
A biztosítóval való küzdelem sem ért még a végéhez, mivel Reni szerint nevetségesen kevés összeget kaptak szülei a felújításhoz. „Továbbra is csak a töredékét fizették ki, mint amire a ház biztosítva van. 60 millióra van biztosítva az ingatlan, ebből 12 milliót fizetett a biztosító. A teljes felújításhoz nagyjából 30 millió kellene, aminek nagyjából a harmadát kapták meg. Ez egy jó rálátást adott, hogy hogyan is működnek ezek a dolgok” – jegyezte meg a Házasság első látásra korábbi szereplője.

Nagyon kedvesek az emberek, mivel a mai napig érkeznek tárgyi felajánlások és adományok. Annyi bútort kaptak, hogy nem is tudják már hova tenni. Ez egy nagyon kedves megmozdulás és összefogás volt és hihetetlenül hálásak vagyunk mindannyian ezekért
– árulta el Reni.
A pereskedés is szóba került, mivel a szülők nem tudtak megegyezni a biztosítóval. Reni visszafogottan és diplomatikusan válaszolt az esetet illetően. „Az ügyvéd javaslatára megpróbáltak egyezkedni, mielőtt édesanyám peres útra terelné az ügyet. Nyilván ha ez nem sikerül, akkor nem tud az ember más eszközhöz nyúlni. Ilyenkor szokott belépni egy harmadik fél, aki igazságot tesz az esetet illetően” – jelentette ki Kovács Reni, aki ennél többet nem szeretett volna mondani a pereskedéssel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.