A német ARD dokumentumfilmjében korrupcióval, titkosszámla-vezetéssel, eltitkolt doppingügyekkel vádolja az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF). A sportvezető ezeket cáfolta a Borsnak.
Őrizetbe vették Franciaországban Michel Platinit, az UEFA korábbi elnökét, akit továbbra is a 2022-es katari foci-világbajnokság korrupt odaítélésével gyanúsítanak.
<p>Hétmillió forint értékű valuta átvétele közben érték tetten a nyomozó ügyészek Ármós Sándort, a Nógrád és Pest megyei rendőrfőkapitányság egykori vezetőjét. Jövő héten vádat emelnek a korábbi főrendőr ellen.</p>
A záhonyi határrendészeti kirendeltség ötvenhárom határrendésze ellen emelt vádat a Debreceni Törvényszék katonai tanácsánál a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korrupciós bűncselekmények miatt – közölte a szervezet vezetője kedden az MTI-vel.
Elkészült a nyári vizes- vb központi komplexuma. A március 1-jén nyitó Duna Aréna bejárása során – miközben a melegítő- medencét Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László tesztelte – alkalmunk volt beszélgetni Fürjes Balázzsal,...
A román kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította - jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos...
Hatszázezer eurót, vagyis 180 millió forintot kapott az Alstomtól Medgyessy Péter volt miniszterelnök cége. A francia metrókocsigyártó ellen vizsgálat folyik korrupció miatt.
Három hónap alatt közel ötmillió forint uniós pénzt zsebelt be a Bódi család – szóltak a hírek. Gusztiék felháborodtak azon, mibe akarják belekeverni őket.
Miközben a FIFA története legsúlyosabb válságát éli, megalakult egy titkos szervezet, amely napvilágra hozta Jackson Martínez, Toni Kroos és még sokak szerződését. A Wikileaks mintájára létrejött Football Leaks célja, hogy megálljt...
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint fennáll a gyanú, hogy a közbeszerzések kontrolljára adott uniós pénzeket is szabálytalanul használta fel Magyarország.
Az őrizetbe vett, korrupcióval gyanúsított tizenhét pénzügyőr közül nyolcan házi őrizetbe, kilencen előzetes letartóztatásba kerültek - tudta meg a Bors.
Nem csillapodnak a kedélyek a FIFA-botrányban. Kiderült, hogy Sepp Blatter, a szövetség korrupciós vádak és letartóztatások miatt lemondott elnöke az íreket is megvesztegette.
Előfordulhat, hogy a FIFA-botrány, az ismert letartóztatások után újra voksolnak majd a 2018-as és 2022-es labdarúgó világbajnokságok rendezéséről – írja a brit Metro.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.