Kiáll az olimpiai népszavazás mellett Orbán korábbi minisztere

Kiáll az olimpiai népszavazás mellett Orbán korábbi minisztere

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 28. 14:10
Bors

Chikán Attilával, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterével, a Corvinus Egyetem professzorával készített interjút az atv.hu.

A professzor noha érzelmileg az olimpia mellett van, „Nem lehetséges, hogy 2024-ben Magyarország, Budapest gazdaságosan rendezzen egy olimpiát, és nemcsak a sokszor emlegetett korrupciós kockázat miatt. (…) Az első számú kockázat az, hogy a költségek az eddigi tapasztalatok alapján mindenhol mérhetetlenül megemelkednek.”

A Momentum Mozgalom aláírásgyűjtéséről pedig azt mondta „Ez egy hibátlanul értelmes kezdeményezés. Azért is, hogy ne csak akkor kérdezzük meg az embereket, ne csak akkor lehessen népszavazást rendezni, amikor a kormánynak éppen kedve van hozzá. Nagyon jónak tartom, hogy a mozgalom ezzel mutatkozik be.”

Igaz, aláírni, nem írta alá, mert „a politikai tevékenységnek ezt a műfaját, a különböző ívek aláírását nem” gyakorolja.

A lapnak Chikán emellett beszélt arról is, hogy Orbán nem tudja másolni Donald Trumpot, és remélhetőleg nem is akarja, a jövőheti Putyin-látogatásról pedig úgy gondolja, hogy az orosz fél érdekei dominálnak, nem vagyunk alkupozícióban velük.

Szerinte a korrupció ma a mindennapos működés része. Korábban is volt, de azok a kormányok még takargatni próbálták, míg „ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.