Medgyessy cége 180 milliót kapott az Alstomtól

Medgyessy cége 180 milliót kapott az Alstomtól

Medgyessy Péter
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 27. 09:30
Hatszázezer eurót, vagyis 180 millió forintot kapott az Alstomtól Medgyessy Péter volt miniszterelnök cége. A francia metrókocsigyártó ellen vizsgálat folyik korrupció miatt.
Bors

Csaknem hatszázezer euró (180 millió forint) áramlott a korrupciós botrányba keveredett francia Alstomtól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez – tudta meg a Magyar Idők.

A szóban forgó vállalkozás a AssistConsult. Ebben az egykori szocialista kormányfő tulajdonosként jelent meg, de állítja: nem vállalt szerepet a cég napi munkájában, így az új üzletfelek megszerzésében sem. A Magyar Idők szerint az Alstom 2007-ben és 2008-ban összesen 597 ezer eurót utalt az AssistConsultnak. Ekkor egyébként már nem volt miniszterelnök Medgyessy. A lap megjegyzi: az összegek minden esetben egy másik, Medgyessyhez köthető cég, az M.P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötöttek ki végül.

A Bors megkereste Medgyessy Pétert, hogy reagáljon a vádakra, de ő udvariasan elhárította érdeklődésünket. Előtte az Indexnek azt mondta:

– Való igaz, hogy tanácsadói szerződése volt cégem utódjának az Alstommal. A díj a cég árbevétele volt, amely után adózott, és kilenc ember több éves munkájának ellenértéke. A Magyar Időkben megjelent cikk gyenge próbálkozás az MNB alapítványi botrányokról való figyelemelterelésre – magyarázta Medgyessy elismerve, hogy az AssistConsult megkapta a fent említett összeget az Alstomtól, de szerinte az egy legális tanácsadói szerződés volt.

Az Alstom vezetői ellen a brit és a magyar hatóságok is nyomoznak. A gyanú szerint összesen 2,3 milliárd forintnyi kenőpénzt fizettek 2006–2007-ben a BKV-nak azért, hogy a francia cégtől vegyenek metrókocsikat. [Jegyzetünk itt.]

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.