Emberrablás rendőri segítséggel a bankoki reptéren

Emberrablás rendőri segítséggel a bankoki reptéren

repülőtér
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 24. 21:30
Bors

Elraboltak egy nőt a bangkoki reptérről, szinte ahogy a lába földet ért. A legsokkolóbb, hogy mindezt rengeteg turista szeme láttára tették, de senkinek nem tűnt fel.

Jincai Csen május 6-án kora este utazott Hong Kongból Thaiföldre, majd megérkezése után néhány pillanat alatt emberrablók áldozatává vált. Négy fekete ruhás kínai férfi és egy thaiföldi nő követni kezdte őt, amint leszállt a gépről, majd elkapták karját és nem tudott menekülni. Még a biztonsági ellenőrzésen is átjutottak vele, majd újabb két fekete ruhás férfi állt melléjük, amikor a poggyászokat várták. Végül kijutottak a reptérről és egy kisbuszba tuszkolták a 39 éves áldozatot, majd elhajtottak.

A sokkoló felvételeket a thai rendőrség tette közzé. Szerintük az a legrémísztőbb, hogy egy reptéri rendőr is segítette az emberrablókat. A nőt végül május 19-én kidobták egy kihalt út szélén Bangkok közelében, mert férje nem volt hajlandó kifizetni a 15 millió baht, azaz közel 128 millió forintnyi összeget és inkább értesítette a rendőrséget – írja a LiveLeak

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.