Atomjaira hullhat a Manchester City azzal, hogy az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából. Világsztárjait, vezetőedzőjét és bevételeinek jelentős részét is elbukhatja az angol klub.
A pénteki rendkívüli frakcióülésen 17-en szavaztak távozására, 4 nem és 3 érvénytelen szavazat ellenében kizárták a Jobbik parlamenti frakciójából Volner Jánost, aki előzőleg egy levélben az elnökség feloszlatását és új vezetők...
A Bors megtudta, hogy B. László a lány eltűnésének napjától a letartóztatásáig feltűnően sokat beszélt telefonon ügyvéd nagybátyjával, akit később kizártak az ügyből. Dr. Brodmann többet tudhat, mint eddig hittük.
Bár öt közé, azaz olimpiai fináléba került, mégsem szerzett olimpiai pontot a pjongcsangi téli olimpián Liu Shaolin Sándor, a magyar gyorskorcsolyázó rövid pályás szakág zászlóshajója, tudniillik a fináléban kizárták.
Ilyen még nem volt nálunk: kizárnak egy versenyzőt. Petics Kristóf nem folytathatja tovább az X-Faktorban, ugyanis verekedett, a rendőrség testi sértés miatt folytat ellene eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.