A Kísértés Márkja feladta a játékot, de nem a barátnőjével távozott

kizárás
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 10. 23:05
Márk a tegnapi este folyamán úgy döntött, hogy a szabályokat megszegve beront a lányok tábortűz ceremóniájára, ezzel vállalva, hogy kizárják a műsorból. Most végre kiderült, mi történt A Kísértés 7. részében.

Békési Márk és Reinhardt Fanni szerelmesekként érkeztek A Kísértés 2. évadába, azért hogy próbára tegyék a kapcsolatukat. A pár férfi tagjának nem titkolt célja volt az is, hogy bebizonyítsa, megváltozott, mióta többször is megcsalta kedvesét. Márk azonban nem bírta a műsorral járó nyomást, ami végül odáig vezetett, hogy berontott a lányok tábortűz ceremóniájára, ahol Kasza Tibi ugyan figyelmeztette a szabályokra, de a hősszerelmest semmi sem állíthatta meg, így végül távozni kényszerült a szigetről, de ezt már nem a barátnőjével tette.

kísértés
A Kísértés Fanni és Márk számára meglepő fordulattal ért véget (Fotó: Instagram)

A Kísértés Fannija szinte fel sem fogta, mi történik körülötte, amikor egyszer csak párja állt előtte, aki már nem bírta tovább ezeket a megpróbáltatásokat.

Csalódtam benned, mert a magánéletünket beszélted ki olyan emberekkel, akiket öt napja ismerünk. Megaláztál, mert már az első nap úgy beszéltél rólam, hogy egy flegma p*csa vagyok folyton, szóval nem értem, akkor miért vagy velem 

– vágta a fejéhez Fanni a sérelmeit.

„Ezért szerettelek meg, emlékszel? Tudod nem telt el úgy nap, hogy ne sírtam volna, és a hiányod volt az, ami ezt kiváltotta” – kezdte a mondandóját Márk.

Amikor idejöttünk, én kijelentettem, hogy a menyasszonyommal fogok hazamenni, és most egy kérdésem lenne, méghozzá az, hogy hozzám jössz-e feleségül?

 – tette fel a nagy kérdést végül, miután elővette a gyűrűt és féltérdre ereszkedett.

Reinhardt Fanni és Békési Márk lánykérés után távoztak A Kísértés 2025-ös évadából (Fotó: TV2)

A Kísértés szereplőit kizárták a műsorból

Miután Kasza Tibi jelezte, hogy ez az akció számukra a játék végét fogja jelenteni, csak döbbenten figyelte az eseményeket, de Márkot csak kedvese válasza érdekelte.

„Nagyon megbántottál, de láttam rajtad, hogy mi beszél belőled, szóval úgy gondolom, hogy ezeket még meg tudom neked bocsájtani, és igen – bökte ki az első meglepetés után Fanni.

Így A Kísértésben elsőként egy pár - a kizárás ellenére boldogan - menyasszonyként és vőlegényként távozhatott a műsorból, amire már a műsorvezető sem tudott mit mondani.

Sok mindent láttam már, de ilyet még nem

 – jelentette ki az esettel kapcsolatban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.