<p>Gyermekek üdültetésével foglalkozó alapítványt hozott létre huszonegy évvel ezelőtt a pedofília miatt elítélt fodrász. S. Miklós tanárként is gyerekek közelében dolgozhatott.</p>
<p>Kétszer nősült, több darabban is boncolgatta, mi a szerelem, hogyan működik a házasság – és a véleményét nem is rejti véka alá. Sőt kéréssel fordul a nőkhöz.</p>
<p>Mikor azt hinnénk Benkő Dánielről, hogy már nem tud új – és egyben meghökkentő – kártyalapokkal előrukkolni, akkor mindig előránt egy váratlan, mindent ütő osztást. Pedig a kanos lantos pont így tett a minap, amikor a Bors fotóriporterének...
<p>„Urizálni csak úri gyerekek tudnak. Én parasztgyerek vagyok” - nyilatkozta a Louis Vuitton táskájáról elhíresült miniszter még 2014-ben. Rogán Szabó Zsófi esküvőjére érkezett a légi járművel, majd tért vissza a budaörsi reptérre....
A fuvolaművésznő meditálással vezeti le napi feszültségét és állítja, véletlenek nincsenek. Szerinte az emberi akaraton túl biztosan létezik egy misztikus erő, amely életünk útját egyengeti. Ő érez maga körül megmagyarázhatatlan jelenségeket.
Megrendültek állnak Sz. György elvesztése előtt a barátai. A 40 évesen elhunyt rendőr közeli ismerősei szerint semmilyen előjele nem volt, hogy öngyilkosságra készül.
<p>A kívül sárga, belül nagyrészt zebramintás és piros otthon minimum 11 éve áll üresen, a Gáspár család csak egyszer, egy rövid ideig költözött vissza ide a Győzike-show után.</p>
Könnyelmű kijelentéssel kezdte Sebestyén Balázs a szerda esti Zeitgeist (Korszellem) rendezvény estjét, ahol megkönnyebbülve nyugtázta: elengedheti magát, a Bors nincs itt. Tévedett.
Az állatvédők feljelentették, a rendőrök bevitték Sz. Zoltánt, mert borzalmas körülmények között tartotta a kutyáját. A Facebookon a kommentelők nekiugrottak, és a férfi nem bírta elviselni a népharagot: felakasztotta magát.
Magyarul beszél, és még ahhoz is volt hidegvére, hogy a detonáció után cipőt cseréljen a Teréz körúti robbantó. A rendőrségen tegnap jelentkezett a támadás egyik koronatanúja.
Nótár Maryért több százezren rajonganak, mégis a magánytól való félelem küldte padlóra. Az énekesnő drogozásba menekült, és idegösszeroppanást kapott, aztán kórházba került.
Tarol a Facebookon, már 110 ezres megtekintést ért el három nap alatt Gombos Bálint éneke. Az atya egy esküvőn örvendeztette meg az ifjú párt és a násznépet a Hallelujah című dallal.
Beszámolt a robbantásról és az azutáni órákról a taxis, akinek a fejét érte el az egyik szög. Úgy tudjuk a mélyaltatásban fekvő rendőrnőt kedden felébresztették.
A detonáció után a robbantó hidegvérrel átlépett két rendőr áldozatán, majd elsétált a helyszínről. Közben Budapestre érkeztek francia és belga nyomozók az ottani terrorellenes egységektől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.