A net sztárja lett a csodásan éneklő magyar pap

A net sztárja lett a csodásan éneklő magyar pap

pap
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 28. 05:30
Tarol a Facebookon, már 110 ezres megtekintést ért el három nap alatt Gombos Bálint éneke. Az atya egy esküvőn örvendeztette meg az ifjú párt és a násznépet a Hallelujah című dallal.
Hofmeister Zoltán

Csodás, szívből szóló énekével kápráztatja el az embe­re­ket egy magyar pap. A legnagyobb közösségi oldalon rengetegen dicsérik az atyát.

„Ez a pap szeretetből énekel, ami Istentől való. Időt, energiát szánt rá, és megajándékozta a fiatal párt, aminek nagyon örültek. Kedves Bálint atya! Hát eddig jól eltitkoltad ezt a gyönyörű énekhangot!” – írta valaki. 

Szombathelytől néhány kilométerre fekszik Gencsapáti. Ennek a településnek a plébánosa Gombos Bálint, aki szívesen nyilatkozott a Borsnak.

– Két éve volt az unokahúgom esküvője, ő átküldött nekem egy linket arról az ír papról, aki a Hallelujah-t énekelte egy esküvőn. Egy mosoly jel kíséretében azt írták hozzá: ezt mi is elvárjuk tőled – idézi fel a dal történetét Bálint atya, aki a most felkerült videóról a következőket mondta:

– Egy nagyon kedves, zenét szerető volt ez a szombathelyi pár, ezért úgy gondoltam, hogy meglepem őket a dallal, s persze egy kicsit talán magamat is, hiszen 11 éve, szeptember 24-én szenteltek pappá. Volt ám nagy csodálkozás, hiszen a videó készítője is prédikálásra számított, így le is maradt a felvételről a Hallelujah első sora. 

A plébános azt is elárulta, hogy soha nem tanult énekelni, ám miután többen ajánlották neki, hogy érdemes lenne képeznie a hangját, megígérte, hogy elgondolkozik rajta.

– Sajnos semmilyen hangszeren nem játszom, de a zenét nagyon szeretem. Sokszor ko­moly­zenét hallgatok, de a rock sem áll távol tőlem. Pont ennek a szombathelyi párnak a lagzijában például Eddát énekeltem – neveti el magát Bálint atya, aki tervei szerint bővíti majd a repertoárt, ám kizárólag vallási dalokkal.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.