Bodrogi Gyula, Galambos Erzsi vagy éppen Rékasi Károly helyett tegnap fegyencek dobbantottak a József Attila Színház színpadára. Persze szökéstől nem kellett tartani, épp ellenkezőleg.
Telt ház és dörgő vastaps fogadta Pikali Gerdát és Rékasi Károlyt, akik sok viszontagság után, szombat este végül bemutatták a közönségnek közös darabjukat, a Boldogságot a József Attila Színházban.
Negyvenhét éves üvegcséjétől vált meg Galambos Erzsi színésznő, aki a József Attila Színház szombati utcabáljával egybekötött árverésére ajánlotta fel több évtizedes emlékét.
Csak végzett színészeket alkalmaz a teátrumában, ahol az időnként felröppenő, pénzügyi válságról szóló híreknek nyoma sincs. Egyaránt szereti a színház-igazgatói és a színészi feladatokat, és azt sem bánja, ha az utcán sétálva...
Magánéleti válsága sem befolyásolta abban Rékasi Károlyt, hogy maximálisan teljesítsen. Munkáját az Aranyember bemutatója után példaértékűnek minősítette a színház igazgatója. Karesz zavarba jött.
Új öltözőkkel, kazánházzal, és elsősorban Az aranyemberrel indul az évad a József Attila Színházban. Ám az igazgató, Nemcsák Károly azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy hetek óta három színészéről, Détár Enikőről, Pikali Gerdáról...
A sorozatszínészt bosszantja, ha a civil életével foglalkoznak, de elviseli. Ellenben mindenkit arra kér: hagyják békén a vele hírbe hozott Pikali Gerdát és a válófélben lévő feleségét, Détár Enikőt is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.