Bár még alig néhány rész ment le a német X Factor vadonatúj évadából, a műsor készítői annyira elégedett a magyar műsorvezetővel, hogy a következő évadokban is számítanak rá. Istenes Bencét a német tévézésről kérdeztük.
Többször is könnyekben tört ki a MasterChef VIP-ben Szabó Dóri, aki másodpercek alatt képes hatalmas mélységeket és magaslatokat megélni. És bár nem bánja, hogy ki tudja mutatni az érzelmeit, szeretne kicsit megkeményedni.
Az isteni CC – így emlegette a világ az olasz és francia film nagy korszakának egyik legnagyobb díváját. Claudia Cardinale a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton nemzetközi fesztivál nyolcvanéves díszvendége interjút adott a Borsnak.
Mindig kiegyensúlyozott, fegyelmezett, profi. Négyszer meg is kapta a televíziós újságíróktól a legjobb műsorvezető díját. De mindennek ára van. Ezúttal arról az állandó küzdelemről mesélt, ahogy összeegyezteti a magánéletét a munkával.
A műsorvezetőnő saját bevallása szerint nagyon nehezen kezelhető gyerek volt. Felnőttként azonban egy gyengéd, érzékeny és gondoskodó embernek látja magát, aki nehezen mutatja ki az érzéseit a közönségnek.

Imádták a nők, még egy olasz filmdíva is bolondult érte. Alain Delonhoz hasonlították, ő is szinkronizálta. Aztán jött egy lány, aki elrabolta a szívét, és negyven éve magánál is tartja.

A Balaton-part helyett az ivacsi horgásztó halsütödéjében sütkérezik Scherer Péter. A színész ugyanis felfüggesztette nyaralását Szajki Péter készülő filmje, a Most van most című mozija miatt.
Majka szerint Curtis olyan mélyre süllyedt a drogok mocsarában, hogy már paranoid tüneteket produkál. A szakítás bejelentése előtt, Szegeden, nem mert kiszállni a kocsiból.
Sikeres sportolóként ismerte meg az ország, majd később egyre több lett a médiaszereplés. Az Édes élet miatt klubjától is meg kellett válnia. Ma már leginkább főállású édesanyaként gondol magára, és az sem biztos, hogy visszatér a pályára.

Most ünnepelte a harmincadik születésnapját Sáfrány Emese, aki egykor pornószínésznőként került a köztudatba, azóta viszont Európa-bajnok légtornász lett, saját stúdiót vezet, és még musicalben is szerepelt. Arról kérdeztük,...

Hatalmas versenyben a második helyet hozta el a 21 éves Horváth Laura a crossfit világbajnokságának számító amerikai Crossfit Gamesen, amire mindenki felkapta a fejét, még ha sokan nem is tudják, hogyan is néz ki ez a sportág. A Magyarországon...

Az Operettszínház sztárja exkluzív interjút adott a Borsnak, melyben őszintén vall arról, hogyan tudták újra kezdeni a kapcsolatukat 22 évvel fiatalabb párjával, Pesák Ádámmal.

A világ egyetlen „hivatásos túlélője”. Így ismerjük Bear Gryllst, aki a Discovery Channel Cápák Hete című programsorozata kapcsán adott interjút a csatornának.
Változik vele a világ, a belvárosból egy hegyre költözött. Bekopogtatott hozzá a világhír, amitől annyira boldog, hogy még a szerelmet is becserélné új dala sikeréért.

Spirituális gondolkodással igyekszik a háta mögött hagyni minden sérelmét és fájdalmát, és zenéjével harcol a diszkrimináció ellen. Régi bandája újra dübörög, és karrierje mellett a magánélete is révbe ért.

Vadócz Krisztián egyelőre nem tervez hosszú távra sem Magyarországon, sem a kispestieknél, elsődleges célja, hogy megmutassa a hazai közönségnek, milyen focista ő, és mivel szolgált rá a külföldi karrierre.

Ritkán ad interjút, ezért nem is tudni sok mindent hazánk legismertebb szupermodelljéről. A Borsnak őszintén beszélt gyerekkoráról, élete nagy hibájáról és arról, hogy kezd felnőni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.