Aktuális

Bear Grylls: a félelem tesz erőssé

Bors

Létrehozva: 2018.08.05.

A világ egyetlen „hivatásos túlélője”. Így ismerjük Bear Gryllst, aki a Discovery Channel Cápák Hete című programsorozata kapcsán adott interjút a csatornának.

Az emberek általában úgy tekintenek önre, mint aki nem fél semmitől sem, habár mindenkinek megvannak a saját félelmei. Hogyan definiálná a félelmet, és mi a legszörnyűbb dolog, amivel nem szeretne szembenézni?

Mindenkinek vannak démonai. Amikor még a katonaságnál szolgáltam, egyszer Dél-Afrikában egy szabadeséses ejtőernyős ugrás során eltörtem három csigolyámat, és azóta mindig van bennem egy kis félelem, amikor valahonnan ejtőernyővel kell kiugranom. Viszont a csapatom egyik tagja mindig mellettem áll ezekben a szituációkban, és bátorít, hogy szembenézzek ezzel a félelemmel, legyőzzem újra és újra. Szembe kell nézni a félelmeinkkel, hogy megértsük, a félelem tesz minket erőssé.

Hogy néz ki egy átlagos napja? Nem fél attól, hogy egy nap majd úgy kel fel, hogy nincs motivációja?

Minden napomat zöldségturmixszal kezdem, amelybe jó sok gyömbért teszek, aztán ha azt megittam, egy harmincperces szabadtéri edzéssel folytatom, utána kezdődhet a nap. Próbálok mindig egy kis időt szánni magamra, amikor van egy-két csöndes percem, ilyenkor főleg bibliai történeteket olvasok. Ez mindig segít emlékezni arra, hogy honnan jön a segítségem. Szerintem az ember akkor tud optimálisan „működni”, ha céljai vannak, számomra pedig mindig világos volt, hogy mit akarok elérni. Semmit nem veszek magától értetődőnek, megdolgozom az eredményért.

Mi volt a legnehezebb és a legszórakoztatóbb dolog a karrierje során?

Az elmúlt években elég sok esetet megúsztam. Hibásodott meg ejtőernyőm, harapott meg kígyó, vagy akadtam el kenuval gyorsfolyású hegyi patakban. A legdurvább eset Szibériában volt, ahol mínusz negyven fokban forgattunk. A legjobban azt élvezem, amikor vendégeim is vannak a műsorban, és együtt éljük át a kalandokat.

Mennyire elhivatott abban, hogy megismertesse a cápák élővilágát az emberekkel? És mennyire veszélyesek vagy épp ártalmatlanok ránk nézve a cápák?

A cápákat védenünk kell, és a cápaállomány megőrzésének egyik legfontosabb kihívása, hogy megpróbáljunk véget vetni a túlhalászásnak – az emberek évente több mint százmillió egyedet ölnek meg. Jelenleg a Shark Trust-on dolgozom a Bear Grylls kalandparkban azzal a céllal, hogy ezekre a témákra felhívjam a figyelmet. Az akváriumunk egyedülálló lehetőséget kínál a látogató számára, hogy valódi tengeri környezetben merülhessen, így megfigyelőből személyesen is érintetté válik, ezáltal sokkal tudatosabban fog figyelni a környezetre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025311
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025311
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?