Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

9. oldal - Házaspár



Három évig éltek együtt megölt lányuk holttestével

Három évig éltek együtt megölt lányuk holttestével

Miután ma az utolsó tanúkat is meghallgatják, a pozsonyi járási bíróság ítéletet hirdethet Alexandra H. és Juraj H. ügyében. A házaspárt azzal vádolják, hogy halálra kínozták Lucka nevű kislányukat, és évekig lakásukban rejtegették a holttestét.
Csak szörnyű szenvedés árán jött össze a baba

Csak szörnyű szenvedés árán jött össze a baba

Két ember szerelmének legcsodálatosabb gyümölcse a gyermek. S bár a génekben is kódolva van, hogy az embernek utódja legyen, sokszor maga a természet áll ennek útjába. Férfi és nő egyaránt lehet terméketlen, ez pedig akár halálos ítélet...
Négy évig tartja Zita és Árpi a mézesheteit

Négy évig tartja Zita és Árpi a mézesheteit

Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indult el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer-számlálójuk 25 700-nál tart, ők maguk pedig éppen Latin-Amerika felé tekernek.
Kivándorolt, hogy boldog legyen, a halál várta

Kivándorolt, hogy boldog legyen, a halál várta

Három héttel ezelőtt tűnt el a Norvégiába költözött kétgyerekes anya, akinek most került elő a holtteste egy fjord vízéből. A német nő a szebb élet reményében vándorolt északabbra Hamburgból, ám új hazájában a végzet várta.
Két évig pedáloztak a nászutasok

Két évig pedáloztak a nászutasok

Kat és Steve Turner az átlagos, romantikus nászút helyett a kalandot választotta: Új-Zélandról hazabiciklizett Londonba. A napokban, 674 nap és 32 ezer kilométer után véget értek a mézesheteik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.