Mint ismeretes: aznap borzalmas karambol történt az 5-ös úton. A 122-es kilométerkőnél egy BMW megcsúszott, az úton keresztben állt meg, egy teherautó már nem tudott lefékezni, és frontálisan belerohant. A sofőr és utasa a helyszínen meghaltak. A kocsit a pálmonostorai Kalmár András vezette, feleségével, Erzsébettel együtt hazafelé tartottak.
– Egyedül neveltem, egyszem fiam volt, most itt hagyott. Hogy lehet ezt feldolgozni? – kérdezte könnyezve az édesanya, Irénke.
András hivatásos buszsofőr volt, nemcsak a környéken, de szerte Európában is sokat vezetett. Az utóbbi időben Franciaországban dolgozott. A sors furcsa fintora, hogy éppen a házuktól néhány kilométernyire, autóbalesetben hunytak el a feleségével. Pálmonostora mellett egy tanyán éltek a feleségével.
– Ez volt az álmuk a panel után, szépen berendezték. Két nagylányuk már elköltözött otthonról, ők külföldön dolgoznak. A tragédia hallatán mindketten elindultak hazafelé – mondta megtörten nagyanyjuk.
Egyelőre nem tudni pontosan, mi okozta a balesetet. Aznap délután óriási vihar volt a térségben. Jeges eső szakadt. Az út pedig ezen a szakaszon nagyon kátyús. Annyi bizonyos, hogy az összeroncsolódott kocsiban esélyük sem volt a túlélésre.
A házaspárt a faluban temetik majd el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.