Egy hónap alatt végzett a szellem a házaspárral

házaspár
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 05. 22:00
A dél-dakotai szerelmesek óriási hibát követtek el azzal, hogy egy száz éves házba költöztek. 38 napig bírták a horrort, utána inkább elköltöztek.
Bors

Jules Ness és férje Dél-Dakotában vásároltak házat, hogy közös életüket ott folytassák. Igen ám, de a száz éves házban nem csak ők voltak.

Egyik éjszaka égtelen csörömpölésre riadtak fel. A zajok a földszintről, azon belül is a konyhából jöttek. Azonnal kiugrottak az ágyból, és rohantak lefelé, hogy a betörőt még tetten tudják érni.

"Nehéz lépteket hallottam, valaki lassan jött felfelé a lépcsőn, utána pedig a hálószobánk felé. Aztán jött az az irgalmatlan csörömpölés a konyhából. Egyszerűen nem hittem a szememnek: a székek mind fel voltak borítva az asztal körül" - mondta a Daily Starnak a nő.

Férje rögtön ellenőrizte az összes ajtót, de mind zárva volt és nyoma sem volt annak, hogy valaki feszegette volna őket.

"Olyan érzésünk volt, hogy az a valami minket akart, illetve azt, hogy menjünk el a házból" - tette hozzá az asszony, aki azt is elmondta, 38 napig bírták új otthonukban, mikor belátták, tényleg jobb lesz elköltözni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.