<p>Sokkoló történetről kell beszámolnunk: egy tízéves kislány a család autójával először egy másik autóba hajtott, majd - faltörő kosként használva a járművet - az egyik szomszéd nappalijába hajtott be. Mint később kiderült: szánt szándékkal.</p>
Egy gyermek meghalt abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap kora este történt a 47-es főúton Tépe és Berettyóújfalu között - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A neves ügyvédet, Magyar Györgyöt kérte fel a család, hogy másodfokon ő védje K. Gusztávot, a halálra éheztetett gyöngyösi kislány édesapját – tudta meg a Bors. Az apa a felmentésben bízik.
Miután teherbe ejtette 13 éves lányát, az apa egy börtönviselt barátjához költöztette Vikit. A tini a hatvanas éveiben járó ismerős „felügyelete” idején újabb gyermeket szült.
<p>Benkő Dániel és ifjú szerelme, Bazsarózsa egy hónapja vágtak bele a családalapításba, és vállalták, hogy a Bors kamerái előtt ellenőrizzék a terhességi tesztet.</p>
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszaroffi férfit, aki 2014-ben megpróbálta felgyújtani négy saját gyermekét, korábbi élettársát és az asszony új párját.
Amikor az anyja magára hagyta, még élhetett az újszülött kislány. A baba kihűlt holttestére egy konténer mellett találtak rá, a köldökzsinórt sem vágták le róla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.