Tragédiába torkollhatott volna a tüntetés: az elszánt férfi képes lett volna feláldozni a saját gyermekét, hogy érvényesítse az akaratát. A megrázó eset egy dél-afrikai faluban, Kwadwesiben történt, ahol a lakosok csaknem száz kunyhót tákoltak össze építési engedély nélkül, számolt be róla a Daily Mail.
Hatósági döntésre az épületeket le akarták dózerolni, ám a helyiek összefogtak, és mindenáron meg akarták akadályozni a rombolást. Téglával dobálóztak és égő abroncsokkal zárták el a kunyhókhoz vezető utat. A legdrasztikusabb módszert egy 38 éves helyi férfi választotta: felkapta hat hónapos kislányát, és egy kunyhó tetejéről lelógatva a ledobásával fenyegetőzött. A tüntetők skandálva biztatták: dobd, dobd!
Mindeközben egy rendőr a férfi után mászott, társai pedig lentről próbálták lebeszélni az apát szörnyű tervéről. A tetőre érő rendőrnek sikerült elkapnia és letepernie a tüntetőt, de már későn: a férfi az utoló pillanatban elhajította a kislányt.
Kivételes szerencse, hogy egy lent álló rendőrnek sikerült elkapnia a kicsit, akit így egyetlen karcolás nélkül szolgáltattak vissza a történteket végignéző édesanyának. A férfit letartóztatták emberölési kísérlet vádjával, az épületeket pedig végül lebontották.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.