Óriási riadalmat váltott ki a sztárok körében is ismert és népszerű doktornő eltűnése. P. Erikának akkor veszett nyoma, amikor egy pesti kórházból további kezelésre egy budai intézménybe akarták szállítani. Fél napon át több százan keresték.
Közreműködött a holttest eltüntetésében – a Bors értesülése szerint ezzel gyanúsítják azt a férfit, akivel Pintér Gyula vállalkozó a műhelyében találkozott, mielőtt nyoma veszett volna. Az illetőt bő két hónapja zárták börtönbe.
Habár egyszer már elhúzták előtte a mézesmadzagot, É. Imre újra teljes joggal reménykedhet abban, hogy a nyomasztó zárka helyett jövő héttől az otthonában töltheti a mindennapokat.
Megtalálták az indiai hatóságok a dél-ázsiai ország második legmagasabb hegyének közelében május végén eltűnt nyolc hegymászó közül hétnek a holttestét, egy ember után még mindig kutatnak - közölték vasárnap az illetékesek.
Május végén őrizetbe vettek egy 52 éves férfit a maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula eltűnésével összefüggésben – tudta meg a Bors. A jelek arra utalnak, hogy ezt a személyt azóta le is tartóztatták.
Magukat erősítik, a másikat gyengítik – ez a jól megszokott forgatókönyv rajzolódik ki A. Csaba feltételezett gyilkosainak kihallgatása után. A hazugságvizsgálat eredménye is erre utal.
Nemcsak a hazai celebek körében, hanem az autósport világában is jól ismerik Pintér Gyula nevét. A többszörös autocross-bajnok Antal István szerint kizárt, hogy az eltűnt vállalkozónak köze lenne az alvilághoz.
<p>Pintér Gyula eltűnése másnapján, az éj leple alatt valaki visszacsempészhette a vállalkozó Hummerjét a férfi maglódi családi házának udvarába. Pintér testvére szerint a kocsin ideiglenes rendszám van, aligha mehettek vele Szlovákiába.</p>
Eltűnése előtt érezhetően megváltozott a viselkedése a rejtélyes körülmények között elrabolt maglódi vállalkozónak – számoltak be a Borsnak a férfi törzshelyén, ahol Pintér Gyula még közvetlenül az eltűnése előtt is megfordult.
Immár 11 napja nem ad életjelet magáról a luxusautók felújításával foglalkozó maglódi vállalkozó. A Bors által megkérdezett szakértő szerint Pintér Gyula eltűnésének körülményei nem sok jóra engednek következtetni.
A Pest megyei Maglódtól 140 kilométerre lévő Léva környékén találták meg egy eltűnt vállalkozó, Pintér Gyula kutyáját. Családja attól tart, hogy Gyula nagy bajba keveredett.
<p>Három hete nyomtalanul eltűnt egy fiatal, terhessége kilencedik hónapjában járó lány. Most derült csak ki: nem csak kivégezték, de születendő gyermekét is kivágták belőle. A tettesek azonban még ennyivel sem elégedtek meg.</p>
A baljós előjelek és a hátrahagyott búcsúlevelek ellenére szerencsére épségben került elő a dunavarsányi R. Zoltán és lánya, a 17 éves Natália. Egyelőre rejtély, vajon mit csináltak eltűnésük 48 órájában.
A kámforrá vált villanyszerelők hozzátartozóinak legszörnyűbb rémálma válhat valóra: csütörtökön hazaengedhetik a börtönből a gyilkosságokkal gyanúsított vállalkozót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.