Rémálom a nyaraláson: 34 kilométert gyalogolt a Korfun eltűnt asszony

Rémálom a nyaraláson: 34 kilométert gyalogolt a Korfun eltűnt asszony

nyaralás
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 27. 11:00
Bors

Szinte rögtön a szállásra való megérkezés után nyoma veszett egy hetvenéves magyar nőnek Korfu szigetén. Katalin két kisunokájával és azok édesanyjával utazott az álomnyaralásra, azonban hamarosan páni félelem lett úrrá a családon: a nagymama kámforrá vált a számára teljesen ismeretlen terepen.

– Szombat délelőtt érkeztek Sidari városába, az apartmanházukat a délelőtti órákban foglalták el. A 9 és 12 éves gyermekek lementek a tengerpartra az anyjukkal, az anyósom fáradtságra hivatkozva inkább ledőlt egy kicsit pihenni. A megbeszéltek szerint utánuk kellett volna mennie, de nem érkezett meg, és a telefonját sem vette fel. Néhány óra múlva visszamentek az épületbe, de akkor már sehol sem találták – mesélte a Borsnak a szerencsétlenül járt asszony menye.

Katalin egyébként teljesen jó fizikai és mentális állapotban volt, a közel negyvenfokos hőség miatt azonban okkal aggódhattak a hozzátartozók. Felkutatására hatalmas erőket sikerült mozgósítani. A helyi rendőrség és kutatócsapat mellett Magyarországon is munkába lendültek a segítők. A Legott Kutató Mentőcsoport szakmai tudással segítette őket, de néhány nap múlva útnak is indultak volna.

– Félő volt, hogy eljutott a vízpartra, ahol a fulladástól lehetett tartani. A kamerafelvételeket elemezve a rendőrségnek 48 órával az eltűnése után sikerült re­konstruálnia az útvona­lát. Végül tegnap kora délután egy 34 kilométer távolságra lévő szállodában találták meg szegényt – magyarázta a hozzátartozó. Először visszavitték a szállásra, majd a kórházba siettek vele. Úgy tudjuk, hogy az ijedtségen kívül nincsen semmilyen komolyabb baja.

Andrásra későn találtak

Közel két hét keresés és nyomozás után tavaly októberben holtan találták meg a Görögországban eltűnt, 69 éves magyar nyugdíjast, Istvánt. Ahogy a Bors akkor megírta, a férfi egy turistacsoporttal érkezett Platamon városába, ahol egy szervezett hajós kirándulásra indult, de oda már sosem érkezett meg. A keresésére még a fia is kiutazott, de sajnos segíteni már nem lehetett, már csak a férfi holtteste került elő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.